Fidesz-barátok kezén a nagyobb dohány

Bejegyezték a BAT és a Continental közös, a trafikokat dohányáruval ellátó vállalkozását. A cég vezetői egyben a két cég vezetői közül kerülnek ki, többsége azonban kormányoldalhoz kötődő, magyar társaság kezében van, míg a dohánymultinak meg kellett elégednie a kisebbségi üzletrésszel, a nyereségnek pedig csak a töredékét kapja.

A cégbíróság bejegyezte a dohány-nagykereskedelem monopoljogát nemrég sajátos körülmények között, jelképes összegért megkapó British American Tobacco (BAT) és Continental dohánygyártók közös vállalkozását, a hódmezővásárhelyi székhelyű Országos Dohányboltellátó Kft-t. Novembertől ez a cég látja el az ország mind a 6300 trafikját a gyártóktól – mesésen jó feltételek mellett átvett – áruval.

Amint arról beszámoltunk: a kormánypárti törvényhozók nem bízták a véletlenre a trafikellátó jövedelmezőségét, így a vállalkozásnak nem kell iparűzési adót fizetnie, s míg a trafikosoktól két héten belül bevasalják az áru ellenértékét, addig a cégnek két hónapja van arra, hogy fizessen a gyártónak. Ebből és a tavaly 526 milliárd forintos dohánypiac 1-2 százalékára rúgó, törvényben biztosított tiszta hasznából piaci vélekedések szerint alsó hangon 5, de lehet, hogy akár 12 milliárd forint haszon folyhat be, méghozzá verseny és különösebb rizikó nélkül.

Az Országos Dohányboltellátó Kft.-t június 19-én hozta létre a BAT és a Continental hárommillió forint alaptőkével. Míg a Continental inkább kispados szereplőnek számít, addig a BAT a dohánypiac nagyágyúja. A két cég közös vállalkozásában mégis felborul ez a leosztás: a BAT csak kisebbségi tulajdonos, míg a Continental a többségi tulajdonos a társaságban, sőt a Continental viszi az osztalék 75 százalékát, míg a BAT-nak meg kell elégendie az osztalék negyedével.

A céget is a Continental egyik hódmezőásárhelyi telephelyére jegyezték be. A Continental tulajdonosai ugyanakkor jó kapcsolatot ápolnak Lázár János kancelláriaminiszterrel. 

Bár a cégek hangsúlyozták: a trafikellátó működése elkülönül majd a BAT és a Continental saját gyártói tevékenységétől, a kinevezett ügyvezetők személye nem éppen ezt mutatja.  A vállalkozásnak egyik ügyvezetője, Peho Árpád a BAT soraiból érkezik, a pécsi dohánygyár pénzügyi vezetője. Jászter Csaba ellenben a Continental egyik igazgatója. Emellett Jászter is trafikos, így a 2013-as trafiktenderen egy koncessziót nyert, ugyanakkor Jászter a saját cégén kívül három másik trafikoscégben is kültag, ahol a beltagok egy része szintén a Continentalhoz köthető, és összességében közel egy tucat trafik felett rendelkeznek.

A cég öttagú felügyelőbizottságában tag a BAT közép-európai vezérigazgatója, Richard Widmann és két további BAT-dolgozó. Ugyanakkor helyet kapott a testületben két olyan személy - a most huszonéves Hegedűs Ferenc és Szabó Réka - akiknek semmiféle céges kötődése nem látható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.