A végén felpörögtek az eladni szándékozó Rába-részvényesek

Ma háromkor lejárt a Rába-részvényekre tett állami vételi ajánlat határideje. Ez akkor lesz érvényes, ha az állam tulajdonhányada ennek révén 29-ről 50 százalék fölé emelkedik. A nemzeti vagyonkezelő gyors összesítést ígér.

Ma délután háromkor lejárt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Rába részvényekre tett nyilvános vételi ajánlata. A szervezet sajtóosztályán lapunknak hétfőn még nem tudtak végleges információt szolgáltatni arról, hogy végül is a részvényesek közül mennyien ajánlották fel megvételre a tulajdonukban lévő papírokat. Ettől függ, mekkora lesz az állami tulajdon a gépipari vállalatban.

Ahogy számítani lehetett rá, a korábbiakhoz képest az utolsó napokban megélénkült az érdeklődés. Ez kitolja az összesítés idejét. Felvetésünkre előzetes adatokról sem kívántak beszámolni.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete november 8-án hagyta jóvá az MNV részvényenként 815 forintos nyilvános vételi ajánlatát a Rába Járműipari Holding Nyrt. Budapesti Értéktőzsdén forgalmazott törzsrészvényeire. A felvásárlás november 11-én, pénteken indult és ma 3 órakor zárult le.

Az említett megajánlott árszint 31 százalékos felárat jelent az ajánlati időszakot megelőző utolsó kereskedési napon kialakult záróárhoz képest.

Az állam - a DRB Hicom által felajánlott tulajdoni hányadot figyelembe véve - jelenleg 29,25 százalékos szavazati jogot biztosító befolyással bír a Rábában. A nyilvános ajánlattétel akkor lesz sikeres, ha a megvételre ajánlott tulajdoni hányad meghaladja – az előbb említett részvénycsomaggal együtt – az 50 százalékot. Ellenkező esetben az ajánlat nem sikeres és a részvényeket visszaküldik az ügyfelek brókercégeiknél vezetett számláira.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.