Az ötödik napot a kormány fizeti

A kormány átvállalná az ötödik nap munkabérét azoknál a cégeknél, ahol egyébként hetente csak négy napot dolgoznának - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) megalakulása után. A javaslatot már jövő héten tárgyalja a kabinet.

A kormány átvállalná az ötödik nap munkabérét azoknál a cégeknél, ahol egyébként hetente csak négy napot dolgoznának. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) megalakulása után bejelentette: erre uniós forrásokból 20 milliárd forintot különítenek el, és a javaslatot a jövő héten már tárgyalja a kabinet. A tervezett konstrukcióban az ötödik napon munka helyett képzés zajlana a cégeknél.

- Az ötödik nap bérét az állam legfeljebb a szokásos napi bér 80 százalékáig, maximum a minimálbér kétszereséig vállalná át a munkaadótól - tette hozzá Gyurcsány Ferenc. A kormányfő szerint ez a megoldás az alkalmazottak húsz százalékának tenné lehetővé munkahelye megőrzését.

A kormányfő elmondta: áttekintették az októberi gazdasági csúcson bejelentett intézkedések megvalósítását, amelynek szerinte kedvező a mérlege. Az ott megígért intézkedések közül csak egyet korrigálnak. A gazdasági csúcson elhangzott, hogy ha valamely cég egy új embert alkalmaz, akkor legalább másik öt dolgozónál csökkenne a társadalombiztosítási teher. A miniszterelnök úgy látja, a tervezett általános járulékcsökkentés kiváltja ezt az ígéretet. Az erre fordítandó forrásokat csoportosítanák át az ötödik munkanap bérének átvállalására, a tervezett általános járulékcsökkentést pedig az adó- és szociális rendszer átalakításának keretében valósítják meg.

Várhatóan a jövő héten elkészülnek azok a magyarországi bankokkal kötendő szerződések, amelyek lehetővé teszik, hogy 200 millió forint értékig forgóeszköz-finanszírozási támogatást nyújtsanak elsősorban kis- és középvállalkozásoknak. Ehhez a cégek február végén, március elején juthatnak hozzá tömegesen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.