Az oroszok miatt nem kapják vissza pénzüket a Malév-utasok

Mindaddig nem kapják vissza a jegyárat a Malév utasai, amíg a bíróság el nem dönti, hogy a VEB-nek, vagy az IATA-nak jár a bent ragadt pénz.

A légitársaságok nemzetközi szövetsége a napokban arról tájékoztatta a globális jegyeladó rendszerekhez csatlakozott utazási irodákat, hogy egyelőre nem tudják elindítani a jegyár-visszatérítéseket a Malév-csőd által érintett utasoknak, mert bírósági döntésre várnak. (Mindez azokra vonatkozik, akik utazási irodákban vásárolták a jegyüket.) Igaz is, meg nem is. 

A légitársaság hatalmas összeget tartott az IATA által megkövetelt fedezeti számlán, amelyet normál rend szerint a nemzetközi szervezetnek a csődöt követő 60 napon belül vissza kellett volna utalnia az utazási irodáknak, hogy azok visszaadhassák a repülőjegy-tulajdonosoknak. Ezt az óvadékot ezért kell az IATA-nál tartani, az utasok érdekeinek védelméért.

Ez ismeretlen okból nem történt meg, a hatvan napot követően viszont az IATA nyilatkozatot kért a Malév felszámolójától, hogy az utazási irodáknak továbbutalhatja a pénzt. A felszámoló közölte az IATA-val, hogy ilyet ő nem tud adni, de járjon el a szokásos eljárásrend szerint. Az IATA ugyanakkor - valószínűleg a korábbi légitársasági csődöket követő tapasztalatokból okulva - ragaszkodik ehhez a nyilatkozathoz.

Valószínűleg egyébként azért, mert a Malév legnagyobb hitelezője és a csőd idején kisebbségi tulajdonosa is benyújtotta igényét erre az összegre. A felszámolási bírósághoz a Vnyesekonombank ugyanis kifogást nyújtott be, annak érdekében, hogy a bíróság kötelezze a Malévot, hogy érvényesítse igényét az IATA-val szemben - magyarul, hogy a felszámolás alatt álló Malév kérje vissza az IATA-tól a pénzt. Ez esetben a pénz bekerülne a felszámolásba és a hitelezőknek járna, amelyek sorában első a VEB. Információink szerint tízmillió dollárt meghaladó összegről van szó. Kifogását ugyanakkor a bíróság elutasította, amivel - indirekt módon - azt mondta ki, hogy álláspontja szerint az utasoknak jár a pénz. 

Az IATA tájékoztatása szerint tovább folytatják a jogi lépéseket a letét visszaszerzése és az elbukott jegyárak kifizetése érdekében, de arra csak a bíróság kedvező döntése esetén kerülhet sor. 

Az ügyet ismerők ugyanakkor kész tényként kezelik, hogy az orosz bank pert indít majd a kétmilliárd forintot meghaladó summáért. Valószínűsíthető, hogy ezt tudja az IATA is, ezért hivatkozik perre, amikor az utazási irodákat úgy tájékoztatja, hogy a bíróság döntéséig nem tud utalni. Ugyanakkor ez egyelőre nagyon messze van, mert a pert még el sem indította a Vnyesekonombank. Az IATA belső szabályzata alapján a pénz az utasoknak járna, de a magyar törvények szerint ez nem egyértelmű. Igaz, az ellenkezője sem. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.