Az MVM elküldte a vezér korábbi tanulmányait

Az MVM az Atlatszo.hu által indított perben kiadta azokat a tanulmányokat, amelyekért Kocsis István és Mártha Imre korábbi vezérek időszakában az állami csoport havi egymillió forintot fizetett a jelenlegi elnök-vezérigazgató cégének.

Az MVM az Atlatszo.hu vezetője által indított adatkiadási per elsőfokú ítélete után kiadta ama tanulmányok egy részét, amelyekért az állami áramcsoport Kocsis István és Mártha Imre előző vezérigazgatók időszakában havi egymillió forint plusz áfát fizetett a jelenlegi elnök-vezérigazgató, Baji Csaba tanácsadó cégének.

A lap számításai szerint Baji Csaba cége, a B. Cs. Kontroll az időszak alatt összesen 43 millió forintot kaphatott az állami cégcsoporttól.

A portál első megkeresésére az MVM - szokás szerint - nem akarta kiadni sem a szerződéseket, sem a tanulmányokat. A bíróság ítéletében ugyanakkor sokadszorra megállapította, hogy az MVM-nek mint állami vagyonnal gazdálkodó szervnek teljesítenie kell az ilyen megkereséseket, ama dokumentumokon kívül, melyeket a bíróság szerint is méltányolható okokból tart vissza.

Az ítéletben 13 tanulmányról esik szó. Ezek közül a bíróság tartalmuk alapján négyet ítélt úgy, hogy azok valóban olyan új adatokat vagy megközelítést tartalmaznak, melyek nyilvánosságra hozatala rontaná az MVM üzleti esélyeit.

Kilenc esetében viszont ilyen akadályt nem láttak. Ezeket az MVM a szerződésekkel, szerződésmódosításokkal és teljesítésigazolásokkal együtt meg is küldte a portál számára.

(A lap korábbi értesülései szerint a B. Cs. Kontroll számlázott egy, Kocsis István időszakával kapcsolatos büntetőügyben érintett offshore cégnek is.)

A szaktárca és az energiatársaságok ebben az időszakban is rendeltek meg gazdasági elemzéseket, de a B. Cs. Kontroll nem tartozott az ismert elemzőcégek közé. A nemritkán nyilvánosságra hozott, sőt hivatkozási alapul szolgáló tanulmányokat általában nagy létszámú elemzőcégek, jogi vagy tanácsadóirodák szállították a megrendelők számára.

A szóban forgó időszakban Baji Csaba ismertebb beosztása az E-OS nevű energiacég elnöki tisztsége volt. Eme független energiakereskedő társaság korábban egy offshore-szerű cég, illetve Nyerges Zsolt Fidesz-közeliként számon tartott vállalkozó áttételes tulajdonában állt. Jelenleg a társaság a Nyerges Zsolt vezette, Simicska Lajos szintén Fidesz-közelinek tartott vállalkozó tulajdonaként ismert Közgépé.

A nyilvánosságra hozott kilenc tanulmányról valóban nem állítható, hogy titkos adatokat tartalmaznának. Az MVM nemcsak a villamosenergia-piacokról kért különböző megközelítésű elemzéseket a B. Cs. Kontrolltól, hanem a 2009-es orosz-ukrán gázválságról vagy épp az energiatarifák szociális megközelítéséért is. A nyilvánosságra hozott anyagok hossza idővel egyre rövidült, így végül már csak néhány oldalasak voltak.

Az anyagok alapos gyűjtő- és rendszerező munkára utalnak. Mindazonáltal rendkívül szomorú képet festene az akkori MVM-ről, ha ezeket a piaci jelenségeket az MVM ne ismerte volna a belső szakapparátus által begyűjtött információk alapján is. Mint ahogy az MVM valóban nem tűnt alultájékozottnak e kérdésekben. A bírósági ítélet révén továbbra is titokban maradó dokumentumok ugyanakkor már csak eme minősítésükből következően is értékesebbek lehetnek.

Megkeresésünkre az MVM-nél leszögezték: Baji Csaba több mint egy évtizedes energetikai, egyúttal több évtizedes vezetői, stratégiai tanácsadói, elemzői tapasztalattal rendelkező, elismert szakember. Pályájának egyik kiemelkedő állomása, hogy a 2000-es évek elején a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója, egyben az MVM igazgatóságának tagja volt. Jelentős szakmai tapasztalata alapján számos hazai és regionális tanácsadói megbízásnak tett eleget karrierje során.

Ami a konkrét dokumentumokat illeti, a hivatkozott honlapon megtalálhatók a teljesítésigazolások is. Ezekből látható, hogy a megrendelők – az MVM Zrt. akkori vezető tisztségviselői – a szerződést hónapról hónapra kielégítően teljesítettnek tekintették. Az MVM és az iparág többi szereplőjének gyakorlatában sem szokatlan, hogy tanácsadókat alkalmazzanak. Abban az időszakban amúgy is gyakorlat volt, hogy az MVM kimagaslóan sok tanácsadó munkáját vette igénybe, ez a szerződés pedig még csak nem is tartozik a magas értékűek közé.

Ama kérdésünk kapcsán, hogy az MVM köt-e szerződést offshore-hátterű céggel, leszögezték: a társaságcsoport a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően működik, és elkötelezett minden esetleges visszásság feltárása mellett. Az MVM Zrt. éppen Baji Csaba vezetése alatt tett feljelentést több százmilliós, milliárdos nagyságrendű ügyben, és számolt fel akár több tízmilliárd forintos veszteségforrásokat – tették hozzá.

Egy energiapiaci szakértő megkeresésünkre úgy fogalmazott, az energiaszektorban elterjedt szokás a politikailag fontosnak tartott szakemberek ilyen jellegű kifizetése. Szerinte az energiapiac Baji Csabát korábban is a Fidesz hátországához közel állónak tartotta. "A biztonság kedvéért" szívesen megvásárolták elemzéseit, melyek ugyanakkor valóban komoly szakmai nívót képviseltek. A teljesítési igazolások többségét Baji közvetlen elődje, Mártha Imre írta alá – részint még Kocsis István helyetteseként.

Az olcsóbb áram hatása decemberben jelenik meg az inflációban
Áram
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.