'Orbánék nincsenek tisztában a gazdasági valósággal?'

A szakszervezeti szövetség szerint igencsak furcsa, hogy a miniszterelnök keddi beszédében még pozitív példaként emlegette a Nokiát.

Az MSZOSZ megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy a Nokia komáromi gyárában 2300 dolgozó munkahelye került veszélybe.

A Nokia szerdán jelentette be, hogy a jelenleg 4.400 főt foglalkoztató komáromi gyárából 2.300 főt bocsát el 2012 végéig. A cég Komáromból, a mexikói Reynosából és a finnországi Salóból ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4000 dolgozótól válik meg.

Az MSZOSZ szerdai közleménye szerint a Nokia bejelentése különös jelentőséget kap a miniszterelnök keddi beszéde után, ugyanis éppen egy olyan cég jelentett be leépítést, amelyet pozitív példaként említett Orbán Viktor.

A szakszervezeti szövetség úgy véli: "ezek után komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy a magyar kormány illetékesei mennyire ismerik a gazdaság valódi folyamatait. Meggyőződésünk, hogy az egykulcsos adórendszer mindenáron való és indokolatlan védelme helyett végre valódi eredményeket hozó, munkahelymegőrző és teremtő politikára, cselekvésre van szükség."

Az MSZOSZ szerint a megfelelő megoldások megtalálásához elengedhetetlen a minden érdekelt szakszervezetet és munkáltatói szervezetet bevonó érdemi párbeszéd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.