Csak nem hagyja békén az MNB-t Budai Gyula

Egyedül nem megy? Budai Gyula az Állami Számvevőszékkel vizsgáltatná a jegybank tanácsadói és reklámügynökségi szerződéseit.

Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kötött tanácsadói és reklámügynöki szerződések vizsgálatáról is tárgyal egymással kedden Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke és Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos .Budai Gyula hétfőn az MTI-vel azt közölte: a kedd délelőtti megbeszélés célja, hogy áttekintsék a kormánybiztosi hivatal részéről a számvevőszéknek vizsgálatra átadott ügyeket, különös tekintettel az MNB által megkötött és visszásnak vélt tanácsadói és reklámügynöki szerződésekre.

Az elszámoltatási kormánybiztos múlt héten fordult az ÁSZ elnökéhez azt kérve, hogy a számvevőszék folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan. Tette ezt az után, hogy az ügyben korábban megkereste Simor Andrást is, ám a jegybankelnök erre reagálva közölte, a kormánybiztos e minőségében nem jogosult tájékoztatást kérni az MNB-től, és nem jogosult a jegybank gazdálkodásával összefüggésben keletkezetett, egy- vagy többoldalú jognyilatkozatokkal kapcsolatban fellelhető dokumentumokat jogi, gazdasági, szakmai szempontú átvilágításnak alávetni. Simor András emlékeztetett, a nemzeti bank folyamatos tulajdonosi ellenőrzését a felügyelőbizottság, gazdálkodásának ellenőrzését pedig az ÁSZ látja el, kormányzati vagy kormánybiztosi ellenőrzésről pedig egyetlen jogszabály sem rendelkezik.

A kormánybiztos a szerződésekkel kapcsolatos aggályait továbbította az ÁSZ elnökének. A Budai Gyula által kifogásolt szerződések között szerepel például a Braun&Partners Social Branding Kft.-vel kötött, továbbá az MNB logóváltásával kapcsolatos, valamint egy reklámügynökségi tevékenységre létrejött kontraktus is. A B&P Social Branding Kft. tulajdonosai már korábban közölték, azonnali és nyilvános bocsánatkérést várnak az elszámoltatási kormánybiztostól, mivel korábbi állításai szerintük súlyosan veszélyeztetik a cég jó hírnevét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.