Az IMF vezetői értékelik az Orbán-kormányt, nem tárgyalnak

Január 18-án az IMF vezetői nem tárgyalnak a magyar hitelkérelemről, előbb elemzik az ország helyzetét. Matolcsyék mást mondanak.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa január 18-án értékeli a magyar gazdaság helyzetét, megvizsgálja a novemberben elvégzett éves felülvizsgálatról és program utáni megfigyelésről készült jelentést, de nem foglalkozik a magyar kormánynak az új elővigyázatossági hitelkeretre vonatkozó kérésével – mondta az IMF budapesti képviselője, Irina Ivascsenko a Dow Jones hírügynökségnek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tegnapi közleményéből épp az derült ki, hogy ezen az igazgatósági ülésen témaként szerepel a Magyarországgal tárgyaló delegáció számára adandó mandátum. Alighanem azonban lassabb lesz a folyamat: a magyar képviselő szavaiből ugyanis mindössze annyi derül ki, hogy az értékelés megteremtheti az alapot a tervezett tárgyalásokhoz az új hitelprogramról.

Várható, hogy az IMF értékelése körvonalazza majd a nemzetközi pénzintézet aggodalmait a magyar kormány gazdaságpolitikája iránt. Értsd: ezt követően derülhet ki, milyen feltételeket szab majd az IMF az új programhoz.

Korábban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, a magyar tárgyalódelegáció vezetőjének munkatársai azt közölték: Fellegi jövő szerdán utazik Washingtonba, ahol informális tárgyalásokat folytat majd az IMF illetékes régióvezetőjével és Christine Lagarde vezérigazgatóval is.  

 

Irina Ivascsenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője
Móricz Simon 2009.12.01. Digitális 2009. december 1. Iryna Ivaschenko a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.