AZ EU/IMF-hiteltárgyalások melletti elkötelezettségét bizonygatja az NGM

Matolcsy tárcája tárgyalóképességét hangsúlyozza, ám az EKB által javasolt érdemi változtatásokat nem hajtották végre a jegybanktörvényen.

Magyarország kormánya elkötelezett az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó elővigyázatossági hitelkeretről szóló tárgyalások mielőbbi megkezdése mellett, amihez szükséges a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás sikeres lezárása – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

Az NGM közleménye szerint az Európai Bizottság által indított eljárás során a magyar kormány elkészítette a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt és az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit módosító jogszabályok tervezetét. A tervezett módosításokról a kormány tájékoztatta az Európai Bizottságot, valamint megkérte a MNB és az Európai Központi Bank (EKB) véleményét is.

Az EKB és az MNB a véleményét megküldte a kormánynak, az Európai Bizottság főigazgatójának március 9-i levele alapján pedig azt az Európai Bizottság tudomásul vette. A kormány április 17-én ezzel a tartalommal nyújtotta be az MNB törvényt módosító javaslatokat az Országgyűlésnek.

A közlemény szerint amennyiben a javasolt törvénymódosításokat a parlament elfogadja, a jegybanktörvény összhangba kerül az uniós joggal. A kötelezettségszegési eljárásban az egyetlen, még nyitott kérdés az MNB – az új jegybanktörvény hatályba lépése előtt kinevezett –  elnökének és alelnökeinek jövedelemszabályozása.

A kormány a tárgyalások iránti erős elkötelezettsége bizonyítékaként ezáltal is meg kívánja erősíteni, hogy kész végrehajtani a vállalásait – közölte az NGM.

Hétfőn a magyar kormány képviselői a jegybanktörvény ügyében tanácskoztak az IMF, az EKB és a Bizottság képviselőivel.

"Elégedettek vagyunk azzal, hogy a tárgyalások túlnyomórészt jó szellemben zajlottak" – fogalmazott Amadeu Altafaj Tardio szóvivő az Európai Bizottság szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: korai még kommentálni az informális megbeszélések eredményeit, hiszen csak az első találkozóról volt szó, de "haladnak a munkával".

A szóvivő azt is elmondta: a nemzetközi szervezetek részéről részletesen elemzik a jegybanktörvénnyel kapcsolatban kedden benyújtott módosító javaslatokat. Egyelőre azonban nem kívánta kommentálni azokat.

Altafaj Tardio megerősítette azt is, hogy a nemzeti bank függetlenségének biztosítása előfeltétele a hivatalos pénzügyi támogatási tárgyalások lefolytatásának Magyarország és a nemzetközi szervezetek között. A bizottság álláspontja szerint a nemzetközi támogatásra vonatkozó magyar kérés szempontjából központi kérdésről van szó – hangsúlyozta.

A különböző szintű tárgyalásokba "belefoglalják" majd a mostani javaslatokról készülő értékelést is – fogalmazott a szóvivő.

A kormány kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény néhány pontját és az Alaptörvényt módosító javaslatait. Ezek szerint nem kell megküldeni a kormánynak a monetáris tanács napirendjét, a kormány képviselője nem vesz részt a testület ülésein, kikerülnek a törvényből a tanácstagok felmentését és a testület megszűnését szabályzó egyes passzusok, és nem vonják össze az MNB-t a PSZÁF-fal.

A módosítás tervét már március elején bejelentette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, és erről levélben tájékoztatta Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét is.  

Az EKB április 12-én nyilvánosságra hozott véleményében bár nyugtázta, hogy a magyar hatóságok egyes kérdésekben – például az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának lehetőségével kapcsolatban – az EKB korábbi észrevételei alapján jártak el, ugyanakkor továbbra is aggályosnak nevezte a monetáris tanács bővítését és az MNB döntéshozó testületeinek fizetésére vonatkozó változásokat. Ezeket a pontokat a most beterjesztett törvényjavaslat nem változtatta meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.