Folytatván elődjének, Jean-Claude Trichet-nek az utóbbi három évben kialakult gyakorlatát, Mario Draghi is kétségbeesett kéréssel fordult pénteken az eurózóna kormányaihoz, hogy sietősebben hajtsák végre az októberi csúcstalálkozó megállapodásait. Az Európai Központi Bank (EKB) új elnöke elsősorban az európai pénzügyi mentőalapra gondol, amelynek december elején már nagyjából ezermilliárd eurós hitelezési kapacitással kellene rendelkeznie, de az utóbbi napokban is romlottak a finanszírozási feltételek, a külföldi befektetők érdeklődése pedig egyelőre minimális.

Erre mondta Robert Zoellick, a Világbank elnöke, hogy a feltörekvő országok, valamint Kanada és az Egyesült Államok is segítene a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül, ha az eurózónának lenne végre hiteles terve arra, miként akar kilábolni a válságból.

A tőzsdék pénteken is inkább lejtmenetben haladtak, de az előző napok nagy zuhanásait nem ismételték meg, mert az EKB ismét vásárolt olasz és spanyol államkötvényeket, s a beavatkozás nyomán a hozamemelkedés megállt – legalábbis egyelőre. De a hozamszint így is nagyon magas, alulról súrolja a hét százalékot, s majdnem öt százalékkal (500 bázisponttal) haladja meg a németet. A piacokat azonban talán elgondolkodtatja, hogy Mario Monti volt uniós biztos és egyetemi tanár új olasz szakértői kormánya egyelőre törvényhozási bizalmat látszik élvezni, s hogy a professzor és kabinetjének tagjai – meg az olasz politikai tévéműsorok meghívott vendégei – most már a legsúlyosabb kihívásokról beszélnek legalább.

A spanyolok meg vasárnap választanak új parlamentet és kormányt, amelyek dolga szintén a nagy megszorító hadművelet levezénylése lesz. Ám közben rekordszintekre emelkedtek a német államkötvényekéhez képest a finn, a holland, az osztrák és a francia hozamok is. Utóbbiak mértéke elérte a két százalékot (200 bázispontot), ami jól jelzi, hogy most már nem a periféria gondjait kellene kezelni, hanem az egész eurózónáét.

Párizst, amely az államadósság és a költségvetési deficit csökkentésének problémájával küzd, miközben a gazdaság lassan növekszik, ez hozta ki a sodrából, s újra azt követeli, hogy az EKB nyújtson végső menedéket ebben a válságos helyzetben. Amit viszont Berlin és maga az európai jegybank is élesen ellenez, arra hivatkozván, hogy az uniós alapszerződés ezt tiltja. A német politikai vezetés attól tart, hogy a fegyelmezetlen euróövezeti kormányok miatt az EKB lényegében pénznyomtatásra rendezkedne be és inflációt gerjesztene. Ez a megfontolás akadályozza, hogy az EKB az EFSF-nek is háttérintézménye legyen.

A szerződés valóban tiltja, hogy az EKB közvetlenül hitelt nyújtson a kormányoknak, de nem zárja ki a beavatkozást a másodlagos kötvénypiacon, vagy az IMF-en keresztül. Berlinben attól is tartanak, hogy miután Németország áll harminc százalékban az EKB mögött, ezért ha a jegybank válna végső hitelezővé, s például Franciaország is elveszíti a legjobb hitelminősítését, akkor a legvégén a végső hitelezői szerep a német államra hárulna.

Érdekes kérdés, s ugyanebbe a vitába tartozik, hogy az EKB nem végezhet olyan műveleteket sem, mint az amerikai vagy az angol jegybank, amelyek a likviditáskönnyítő programjukat a rendkívüli helyzetre hivatkozva hirdették meg.

A német állásponttal általában egyetértő Finnország miniszterelnöke, Jyrki Katainen azt mondta, hogy Európa kezd kifutni a lehetőségekből, s hogy a megroggyant bizalmat csak az érintett kormányok, vagyis az olasz és a görög tudják visszaszerezni.

Athénban közben folynak a tárgyalások a magánhitelezőkkel. Visszatekintve immár jól látszik, hogy bevonásuk a görög válság kezelésébe fordulópontot hozott az eurózóna képességeinek megítélését illetően, s még többet ártott, amikor az októberi csúcson az állam- és kormányfők módosították a júliusi csúcson született alkut. Így most a görög adósság felének elengedéséről van szó, lényegében Athén a régi ötletét vette elő, hogy száz eurós tartozását úgy rója le, hogy ad 15 eurót készpénzben és 35 eurót új, hosszú lejáratú kötvényben.

Ha ez bejön, akkor jövőre a görög büdzsé hiánya a GDP 5,4 százaléka lehet a tervezett 6,7 helyett az idei 9 után. Ha sikerülne ebben megállapodni, az persze valamit oldana a feszültségen, mert miközben Görögország nyilvánvalóan fizetésképtelen, Olaszország, Spanyolország, vagy Franciaország nem az.

A német-francia vita közepette érkezett Berlinbe pénteken David Cameron brit miniszterelnök, akit a Bild Zeitung azzal fogadott, vajon mit keres még London az Európai Unióban. A kormányzó német kereszténydemokraták is élesen támadták az angol álláspontot az utóbbi napokban, mondván, Cameron kívülről érkező bírálatai nem túlságosan hasznosak. Sőt, úgy fogalmaztak, azt sem lehet tudni, mit akar Cameron, amikor egyrészt erősebb eurózónát sürget, másrészt visszaszerezne hatásköröket Brüsszeltől. De Merkel és Cameron arról beszélt az eszmecserék után, hogy csak apróbb nézeteltérések észlelhetők.

- Együtt vagyunk és együtt is maradunk, mert Európa csak így állhat helyt a globális versenyben – hangoztatta Merkel. A versenyképesség és a növekedés serkentésében, az adósságok és a deficitek megfékezésében egyetértésüket hangoztatták. A brit vendég, aki egyébként Brüsszelből utazott Berlinbe, s találkozott az uniós intézmények vezetőivel is, élesen felvetette az egységes belső piac továbbfejlesztését, mert „mint kereskedő nemzet kormányfőjének” ezt az érdeket képviselnie kell.

Merkel viszont az alapszerződés módosítását hangsúlyozta, amely csak az eurózóna tagjaira vonatkozna. Magyarázatul hozzátette: a stabilitási paktum megkötése óta a tagállamok legalább hatvan esetben sértették meg a szabályokat, s ez tűrhetetlen.

A vita hátterében az húzódik meg, hogy London félti a City-t és a belső piacot egy erősebb és egységesebb eurózónától, amelynek nem tagja, ezért garanciákat kér, hogy érdekeit az új körülmények között is érvényesíteni tudja. Cserébe hozzájárul az uniós alapszerződés megváltoztatásához.

A játszma tétje azonban ennél is nagyobb: minthogy az Egyesült Államok és Kína is abban érdekelt, hogy Nagy-Britannia része legyen Európának, a kétsebességes unió esetleges kialakulása feszültséget kelthet London Pekinghez és Washingtonhoz fűződő kapcsolataiban is. Ehhez képest valóban futó ügy lehetett, hogy Cameron fenntartásait hangoztatta a banki tranzakciós adó esetlegesen csak európai bevezetésével kapcsolatban.

Az eurózónában a fegyelmet helyreállítani akaró német elképzeléseket jól érzékeltette egy eheti közjáték: amikor az ír kormányfő járt Berlinben, aki egyébként ellenzi a szerződés módosítását, azt tapasztalta, hogy német törvényhozók széles körben vitatják a jövő évi dublini költségvetés számait, amelyeket a szigetországban még el sem fogadtak.