Dicső Gábor nem tűnt el

A 90-es évek elején a Kontrax tulajdonosaként megismert Dicső Gábor egy ideje nem nagyon szerepel a nyilvánosság előtt – ám ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy több tucat áramtermelőt összehangoló úgynevezett "virtuális erőművet" üzemeltet.

A 90-es években magának az irodatechnikai profilú, mára eltűnt Kontrax-szal nevet szerző üzletember, Dicső Gábor, miután a 2000-es évek során a Greenergyn keresztül tett némi kanyart a zöldenergia felé, 2011 óta "virtuális erőművet" működtet. Mint azt mai sajtótájékoztatóján megtudhattuk, az általa irányított VPP Energy Zrt., illetve leányvállalatai 38 kisebb magyarországi erőművel kapcsolatban állva, azok termelését összehangoltan szabályozva az országos áramegyensúlyért felelős állami Mavir termináljain már csak egy, 143 megawattos (MW) erőműként jelennek meg. Így áramot, illetve biztonsági tartalékot is szolgáltatnak az országos termelés számára. Szerződéses partnereik jórészt önkormányzati vagy magyar magántulajdonú fűtőművek, kettő saját tulajdonukban áll.

Az üzleti modellről Dicső Gábor elmondta: a Mavir részint a rendelkezésre állásért fizet nekik, emellett az állami rendszerirányító által szükségesnek mondott mennyiséget másnapi "szállításra" értékesítik a tőzsdén, ami biztos bevétel. Ráadásul nem feltétlenül kell a teljes mennyiséget ténylegesen is megtermelniük, csak amire az adott pillanatban szükség van. (A megrendelt mennyiségnek átlagosan a felére volt igény.) E szolgáltatásra a Mavir rendszeresen nyílt versenytárgyalásokat ír ki, a VPP Energy ezeken a legjobb ajánlatot szokta benyújtani, a folyamat teljességgel átlátható. A "virtuális erőművet" működtető, a csatlakozó erőművek szükség szerinti indítását-leállítását szabályozó számítógéppark felállítása szavai szerint néhány százmillió forintba került.

Számításuk szerint, noha 2011-ben megszűnt az áramot és hőt együtt termelő kiserőművek kiemelt támogatása (az úgynevezett KÁT), a termelés ilyetén összeszervezése és szabályozásba illesztése az erőmű kiesett bevételét teljes egészében pótolhatja. Anélkül viszont, hogy egy összehangolt csapat tagja lenne, egy kiserőműnek a jelenlegi környezetben alig van esélye a jövedelemtermelésre – tette hozzá, leszögezve, hogy további csatlakozókat keresnek, illetve nemzetközi terjeszkedést fontolgatnak. Megjegyezte, indulásuk óta alakult más hasonló virtuáliserőmű-rendszer is Magyarországon, de szerinte ők a leghatékonyabbak. Ezen túlmenően kis- és középvállalkozások felé kereskedők kiiktatásával áramértékesítésbe kezdtek.

Közlése szerint cégcsoportszintű árbevételük tavaly tízmilliárd, nyereségük 921 millió forint volt, központjuk 80 embert foglalkoztat. Cégbírósági adatok szerint tavaly a VPP Energy Zrt. 94 millióról 2 milliárdra, a VPP Erőmű Zrt. 282 millióról 10 milliárdra, az EBT Energia Kft. 862 millióról egymilliárdra növelte árbevételét. A VPP Energy 61 milliós veszteségből tavaly 901 milliós nyereségbe fordult – amiből a tulajdonosok 191 milliós osztalékot vettek fel –, a VPP Erőmű 5 milliós nyeresége 168 millióra nőtt, az EBT Energia pedig 12 milliós nyereségből 143 milliós veszteségbe csúszott.

Az adatok szerint a VPP Energy többségi részvényese a Dicső Gábor családi tulajdonában álló Synus Tanácsadó Kft. A kisebbséget az elnök-vezérigazgató közlése szerint a dolgozók birtokolják. A cégadatok szerint a Synus tavaly 15 milliós veszteségből 217 milliós nyereségbe fordult. Az emellett feltüntetett 78 milliós mérleg szerinti eredmény pedig arra utal, hogy Dicsőék mintegy 140 milliós osztalékot vettek fel.

A VPP Energy Zrt. erőműve

Annak kapcsán, hogy a VPP Erőmű Zrt. ellen 2011-13 között zajlott, a Synus ellen pedig nemrég indult adóvégrehajtás, valamint az EBT Energia Kft. ellen 2012-ben, illetve 2013-ban végrehajtás zárult le, közölte: néhány napos csúszásokról van szó, amit azonnal kifizettek. Ugyanakkor olykor több hónapig is eltart, amíg a lezárásokat bejegyzik. A holdingvállalkozás nyereséges, rendszereiket saját tőkéből építették fel, hitel nélkül, nincsenek tartozásaik, pénzügyi egyensúlyuk stabil.

Ama felvetésünkre, hogy korábbi áttételes érdekeltségei közül több felszámolás alatt áll vagy más problémával küzd, Dicső Gábor határozottan leszögezte: 25 éve tevékenykedik az üzleti életben, azóta sok minden történt, de többekkel ellentétben ő nem tűnt el, hanem tovább vállalkozik, elképzeléseit a nyilvánosság elé tárva.

Dicső Gáborék virtuális erőműve mögött is tényleges egységek állnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.