Az árvíz miatt leáll a Suzuki

Korábban az európai piac visszaesése miatt termelt kevesebb műszakban, hétfőtől az árvíz miatt kényszerül leállásra az esztergomi autógyár.

Az alkatrészek időben érkeznek és a kész kocsik kiszállításával sincs gond, ám a dolgozók közlekedése már nem megoldható az árvízi híd- és útlezárások miatt, ezért hétfőn nem indul újra a termelés az esztergomi autógyárban, tájékoztatta lapunkat a Magyar Suzuki szóvivője, Ruska Viktória.

Különösen a párkányi híd lezárása érinti érzékenyen a gyárat, hiszen Szlovákiából is járnak át munkások a magyarországi telephelyre. Információink szerint a 3100 dolgozó később pótolja majd a kieső napi 800 autót, a termelés újraindítása a dunai árhullámtól függ. Egyelőre nem lesz csúszás az új SX4-es modell őszre tervezett európai piaci bevezetésében.

Tavaly két hónapon át kettőről egy műszakra álltak át az esztergomi Suzukinál, majd januárban ismét visszaálltak az eredeti munkarendre, idén március 4-étől viszont ismét csak egy műszakban termeltek, mert jelentősen visszaesett a kereslet az európai autópiacon. Júniusban ismét két műszakban termeltek. 

Ahogy 2012 novemberében, úgy idén márciusban sem bocsátottak el senkit, mert az augusztusi leállás után teljesen új SX4-es modell gyártására állnak át, ehhez és a tervezett 180 ezres darabszámhoz kell a teljes létszám, ami jelenleg 3000 dolgozót jelent, az új modell gyártásával kapcsolatban 200 millió euró, a cég 1991-es alapítás óta 1,3 milliárd eurót ruháztak be Esztergomban.

Az árvíz okozta alkatrészhiány miatt már a múlt héten leállt a termelés a sportautókat és terepjárókat gyártó Porsche lipcsei üzemében, mert a VW-konszernhez tartozó szászországi telephelyre nem érkeztek meg időben az alkatrészek a beszállítóktól. A Porsche közleménye szerinti nincs elég Cayenne karosszéria, melyet egyébként a Volkswagen pozsonyi gyárából a Cseh Köztársaságon át vonattal szállítanak Lipcsébe, ahol az árvíz miatt leállt a Panamera modellek gyártása is.

Lipcsében egyébként három műszakban napi 450 autó készül, az árvíz miatti kiesést hétvégi munkával pótolják majd, hogy minimális késéssel kielégítsék a megrendeléseket. A BMW lipcsei gyárában nem állt le a termelés, mert Frank Wienstroth szóvivő közleménye szerint nem okozott ellátási gondokat az árvíz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.