Az Uber ad számlát, de nem világos, miről

Nem világos, hogy sofőrjei nevében miről is állít ki számlát utasainak hétfőtől az Uber.
Tüzetesebben tanulmányozva a letöltött elektronikus számlákat, ugyanis kiderül: azokról hiányzik egy igen lényeges információ, méghozzá az, milyen szolgáltatásról szólnak. A számla erre rendszeresített sorában mind­össze annyi szerepel, hogy „Díj". Mint tegnap megírtuk, a dokumentumnak nem ez az egyetlen hiá­nyossága, hiszen azon a vevő neve olvasható, a címe azonban nem. Az egyik számlát, amit lapunk munkatársa kapott, elküldtük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) azt a kérve, foglaljanak állást: szabályosnak minősül-e az. Válasz egyelőre nem érkezett.
A taxisok is kíváncsiak a konkurens adózási technikájára
A taxisok is kíváncsiak a konkurens adózási technikájára
Szabó Miklós / Népszabadság

A dolog azért nem lényegtelen, mert a NAV honlapján az Uber-sofőröknek szóló tájékoztatás szerint ők szállítási szolgáltatást nyújtanak az utasnak. Ehhez bizonyos hatósági engedélyekre van szükségük, s elviekben a vállalkozásuknak is meg kell jelölniük ezt a tevékenységi kört.

Utánanéztünk, így tett-e az a vállalkozás, amelynek nevében az Uber kiállította a számlát munkatársunknak. Az Opten céginformációs adatbázis szerint a kft. informatikai és mérnöki szolgáltatásokat jelölt meg tevékenységi körként.

Feltettük a kérdést az Ubernek, hogy ellenőrzik-e, vajon autós partnerük cége megjelölte-e a személyszállítási szolgáltatást tevékenységei között, és hogy pontosan milyen szolgáltatásról adnak számlát. Utóbbi felvetésünkre nem válaszoltak, az ellenőrzés kapcsán viszont azt írták, partnereik „független szerződő felek, akik vállalkozói és adózási döntései­ket saját maguk hozzák, de az adózási szabályok betartását megállapodásban vállalják – e nélkül nem is használhatnák az Uber platformját". Vagyis ők nem ellenőriznek semmit, de azok a sofőrök, akik nem tartják be a szabályokat, egyben az Uberrel kötött szerződést is megszegik.

A múlt héten egyébként az Uber megállapodást kötött egy független adótanácsadó céggel, amely minden hozzájuk forduló autóspartnernek kedvezményesen nyújt adózási és könyvelési tanácsokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.