Az OTP veheti meg az MKB-t

Az OTP érdeklődik a jegybanki szanáláson idén év végéig áteső MKB Bank iránt, és nőtt az esélye a vásárlásra a kormányzati döntéshozóknál is, írja a portfolio.hu.
Az OTP ismét komolyan érdeklődik az MKB iránt, és nőtt az esélye a tranzakcióra is a Portfolio értesülései szerint.

Augusztusban Balog Ádám akkori MNB-alelnök, mostani vezérigazgató azt közölte, hogy a korábban tervezett 2-3 éves állami tulajdon helyett másfél év után, már 2016 elején értékesítené a magyar állam az MKB Bankot. Az MKB tavaly szeptemberben állami tulajdonba, majd decemberben az MNB közvetlen szanálási hatáskörébe került. A portál azt írja, voltak olyan piaci pletykák, amelyek szerint a Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitel Bank (NHB) szívesen megvásárolta volna az MKB-t. Szóba került az is, hogy a hitelintézetet összevonják az idén szintén állami tulajdonba került Budapest Bankkal. Varga Mihály, majd Balog Ádám is több alkalommal nyilatkozott arról, hogy idővel akár tőzsdére vinnék az MKB-t.

Az OTP már 2013-ban és 2014-ben is komolyan érdeklődött az MKB iránt. Az MKB összesen közel 500 milliárd forintra rúgó nem teljesítő hitelállományával kapcsolatos bizonytalanság és az MNB rosszallása azonban akkor meghiúsította a tranzakciót. Idén év végéig azonban megtisztítja az MNB szanálási vagyonkezelője a bankot a problémás hiteleitől, így 2016-ban a legnagyobb magyar bank már egy "jó bankot" vehet át. A szinergialehetőségek kihasználásával a megtisztított MKB jövedelmezőbb lehet az OTP, mint más lehetséges vevők számára. A 2010-től 2014-ig elszenvedett 587 milliárd forintos (IFRS) adózott veszteségével ugyan az MKB a válság legveszteségesebb magyar bankja volt, a veszteséges időszaknak azonban a szanálásnak köszönhetően 2016-tól valószínűleg vége.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.