Az étel- és italautomatákból is pénzt csikarna ki a kormány

A kabinet felfigyelt a 30-50 milliárdos piacra: március végéig regisztrálni kell az üzemeltetőknek az ital-és ételautomatákat, a regisztráció ára pedig gépenként 30 ezer forint. A szakmai szövetség szerint a kormány éppen a jogkövető vállalkozásokat teszi tönkre.
Jókora pluszadót kapnak a nyakukba az élelmiszer-automatákat üzemeltető cégek is: a most elfogadott adótörvények alapján az ilyen vállalkozásoknak januártól három hónapja van arra, hogy az összes gépüket regisztráltassák az adóhivatalban - írja a VS.hu. Azonban a regisztráció ára igencsak borsos: darabonként 30 ezer forintért veszi nyilvántartásba a NAV a gépet. Mivel a szakmai szövetség szerint 40 ezer berendezés lehet a piacon, így az állam kapásból 1,2 milliárd forintot zsebelhet be ezen a jogcímen.

A kabinet ezt azzal indokolja, hogy magas az adócsalás az ágazatban, így ha regisztrálni kell az automatákat, akkor könnyebben lefülelik az adózatlan jövedelmeket a revizorok.

A Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke, Szöllősi Balázs szerint viszont ez egy igencsak elhibázott intézkedés. A tisztességes vállalkozók ugyanis ahogy eddig, úgy most is befizetik majd a pénzt, az adócsalók pedig szimplán nem regisztrálnak. Korábban ugyanis úgy volt, hogy az élelmiszert árusító automatákat is rákapcsolják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online rendszerére. Erről azonban most nincs szó. A harmincezer forintjukért cserébe mindössze egy sorszám-matricát kapnak a vállalkozók, amit fel kell ragasztani a gépükre, így a lebukás esélye minimális.

Ráadásul a 30 ezres sarc irreális: fél-egy éven belül összesen ekkora haszon van egy-egy automatán. Szöllősi szerint így a piaci szereplők töredéke fog csak regisztrálni, ám az viszont hamar tönkremegy az adócsalókkal való versenyben. A csalók eddigi is olyan 30-40 forintos kávét kínáltak, amelyekből még az alapanyag ára sem jönne ki.  Ez a kör várhatóan a regisztrációs bajlódást is kihagyja.

A szövetség szerint egy 500-1000 forintos díjat mindenki befizetne, ha viszont a 30 ezres tételen nem módosítanak, akkor a magyar piacnak vége, és egy Mercedes-gyárnyi dolgozó, vagyis 2,5-3 ezer ember kerül utcára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.