galéria megtekintése

Devizahitel: az árfolyamrizikó az ügyfélé, a kamatkockázat nem

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 24. számában
jelent meg.


Horniák Balázs
Népszabadság

A Fidesz a kormányt sürgeti, Varga Mihály ma újra egyeztet a bankokkal.

A Kúria jogegységi döntése alapján az árfolyam változásából eredő veszteséget, többletterhet a devizahiteleseknek kell viselniük – derült ki a múlt heti határozat hétfőn nyilvánosságra hozott indoklásából. A legfelső bíróság szerint amennyiben az adós a kölcsönszerződés aláírása előtt megkapta a jogszabályban előírt tájékoztatást, és aláírta az úgynevezett kockázat feltáró nyilatkozatot, úgy kell tekinteni, hogy megértette: az árfolyamkockázat korlátozás nélkül kizárólag őt terheli. Ennek bizonyítása a kölcsönt nyújtó pénzintézet feladata – ami nem lesz nehéz, mert a nyilatkozatot 2005 óta kötelező aláíratni a hitelfelvevőkkel.

A Kúria képviselői ismertetik a határozatot
A Kúria képviselői ismertetik a határozatot
Móricz-Sabján Simon

A Kúria jogegységi döntése szerint önmagában nem tisztességtelen, hogy a devizahiteleknél a bankok teljes mértékben ügyfeleikre hárították az árfolyamkockázatot. Tisztességtelen és így semmis csak abban az esetben lenne a hitelszerződéseknek ez az alapvető eleme, ha az adós számára nem volt teljesen világos és egyértelmű, hogy mit vállal. A legfelső bíróság szerint azonban a jogszabályban előírt tájékoztatás elég volt ahhoz, hogy az ügyfél képbe kerüljön – legalábbis alapesetben. Előfordulhatott ugyanis, hogy a megállapodás egyértelmű megfogalmazása, a megfelelő tartalmú kockázatfeltáró nyilatkozat ellenére a szerződéskötés során az adós a banktól olyan tájékoztatást kapott, amely alapján úgy gondolhatta: az árfolyamkockázat nem valós vagy bizonyos mértékben korlátozott. Ám azt már az ügyfélnek kell bizonyítania, hogy nem megfelelő (téves, félreérthető, nem egyértelmű) tájékoztatást kapott – csakhogy ez utólag lehetetlen.

 

Míg az árfolyamkockázat kérdésében a bankok, úgy tűnik, nyerésre állnak, a szerződések egyoldalú módosítása, praktikusan a kamatemelés esetében nem nekik áll a zászló. A Kúria szerint az egyoldalú változtatás csak akkor átlátható és tisztességes, ha egyértelmű és érthető, tételesen meghatározott okok alapján és objektív feltételekkel hajtják végre, emellett arányos, átlátható és szimmetrikus.

A legfelső bíróság szerint a bankoknak biztosítaniuk kell, hogy a szerződéskötéskor az adós számára felmérhető, a megállapodás egyoldalú módosításakor pedig ellenőrizhető legyen a rá nézve hátrányos változás indokoltsága, aránya és mértéke. Ám borítékolhatóan nincs olyan bank, illetve hitelszerződés, amely ezen elvárásoknak mind megfelelne, így az egyoldalú szerződésmódosítást, illetve a kamatemelésekkel beszedett – becslések szerint – mintegy 300 milliárd forintot elbukják a hitelintézetek.

Visszajár az adósoknak az a 100 milliárd forint is, amelyet az árfolyamréssel szedtek be a bankok. Az már a jogegységi határozat múlt heti kihirdetésekor egyértelmű volt, hogy a Kúria nem tartja elfogadhatónak: a pénzintézetek a kölcsön folyósításakor devizavételi, míg az aktuális törlesztőrészlet kiszámításánál devizaeladási árfolyamot alkalmaznak. A kettő különbségét, vagyis az árfolyamrést a legfelső bíróság olyan bevételnek tekinti, amelyért a bankok nem nyújtanak tényleges szolgáltatást, de azért is tisztességtelen, mert nem átlátható.

Az egyelőre nem világos, hogy az adósok mennyi pénzt, mikor és hogyan kaphatnak vissza, Rogán Antal tegnap a parlamentben azt kérte a kormánytól, hogy mielőbb kezelje a helyzetet. A Fidesz frakcióvezetője szerint elsőként, még a tavaszi ülésszakban törvényt kell hozni a tisztességtelenül beszedett pénzek visszatérítéséről, majd második lépésben, ősszel jöhet a devizahitelek kivezetését szolgáló jogszabály.

Válaszában Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén is foglalkozik a kérdéssel. Eközben a kabinet folyamatosan egyeztet a bankokkal is: információnk szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden ismét találkozik a Magyar Bankszövetség vezetőivel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.