Az állam már nem versenyez Vajnával

Novemberben eladta a soproni kaszinóban lévő tulajdonrészét a Szerencsejáték Zrt. – tájékoztatta lapunkat az állami vállalat. Egészen pontosan a terem mögött álló Pannon-Partner (PP) Kft.-ben meglévő 25 százalékos csomagját értékesítette a cég. Az árról nem tájékoztattak.
A vevő az a Casino Austria GmbH volt, amely a PP Kft.-ben eddig a „társa" volt a magyar állami szerencsejáték-szervezőnek. Kérdésünkre annyit közöltek, hogy év elejétől nem vállalnak szerepet a hazai koncessziós kaszinók működtetésében, a terem koncessziós engedélye pedig december 31-én lejárt. Ezzel az állami szerepvállalás teljesen megszűnt az elmúlt év eleje óta Andy Vajna és Szima Gábor által dominált piacon.

A döntés annak tükrében mindenképpen figyelemre méltó, hogy – bár még az előző elnök-vezérigazgató, Szentpétery Kálmán vezetése alatt– a Szerencsejáték Zrt. a Fidesz által törvényben rögzített összes hazai kaszinó üzemeltetésére ajánlatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM). Ez egyébként 11 termet jelent. Ekkor azonban már zajlott a „megbízható" szerencsejáték szervezők, azaz Vajna és Szima kiválasztása, így aligha meglepő, hogy a szándékot egyszerűen lesöpörték az asztalról.

A koncesszió valóban lejárt tavaly év végén, ám a soproni kaszinó nem szűnik meg – igaz jelenleg zárva tart. Ahogy a VS.hu beszámolt róla a működéshez szükséges koncesszióra ajánlatot tett a Casino Austria GmbH tulajdonában lévő Casino Sopron Kft. Ezt az elmúlt év végén 10 éves időtartamra, meg is kapták 2016. január 15-i kezdődátummal.

Megkérdeztük a Casino Austria GmbH-t, mik a tervei a kaszinóval, de eddig nem válaszoltak a kérdéseinkre. Kerestük a soproni termet is, ahol a hangokból ítélve lázas munka folyt, ám csupán annyit közöltek, hogy hamarosan, január közepén kinyitnak, pontos időpontot azonban nem mondtak.

A nyugat-magyarországi városban található teremnek komoly múltja van. A Sopron város és térségére kiírt kaszinó koncessziót a Casino Austria GmbH többségi és a Szerencsejáték Zrt. kisebbségi tulajdonrésszel alapította, a Pannon-Partner Kft. befektetési társaság pedig még 2000 végén nyerte el 2010. december 31-ei lejárattal, amelyet egy alkalommal öt évvel meghosszabbítottak. (Á.A.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.