Autópálya: ez többe kerül majd a vártnál

Az eredetileg becsült nettó 1 milliárd 250 millió forint helyett nettó 1 milliárd 374 milliárd forinttal nyerte el a Colas Hungária Zrt. a törökbálinti új M0-M7-es autópálya csomópont megépítését – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. írta ki, a három ajánlattevő közül a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló lett a nyertes.

Ajánlatot tett még az üllői székhelyű EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., valamint a tiszakécskei Duna Aszfalt Kft. is. Az érdiek reggel Budapest felé, a nagy forgalom miatt nehezen tudnak felhajtani az M7-es autópályára, míg délután az ellenkező irányból hasonló a helyzet. Emiatt sok érdi Törökbálinton át halad az autópályára, illetve onnan a települése felé, növelve ezzel a törökbálinti átmenő forgalmat.

A csomópont kialakításának bejelentésekor, egy évvel ezelőtt Turai István (Fidesz-KDNP) törökbálinti polgármester elmondta: csúcsidőben 1800 olyan járművet számoltak meg óránként, amelyek csak átmentek a településen. Elhangzott még, az átépített M7-M0-ás csomópont lehetővé teszi, hogy ott a Spar Magyarország új áruházat építsen, javítva a környék ellátását, továbbá a cég maga is hozzájárul a csomópont és a kapcsolódó utak korszerűsítéséhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.