Audi-kirándulás Ingolstadtba

Az Audi 750 magyar munkavállalóját viszi ki dolgozni Németországba, ameddig az új Q3-as gyártása el nem kezdődik Győrben.

Külföldi gyáraiba helyezi el 750 járműgyártó munkatársát a győri Audi, mivel decembertől a háromról két műszakra áll át a német leányvállalat győri járműüzeme.

A jelenleg gyártott autók természetes életciklusával, s a modellváltással indokolta az intézkedést Lőre Péter, az Audi Hungaria kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős igazgatója. Ez várhatóan addig tart, amíg az új Q3-as modell gyártása el nem kezdődik a városban. Ezt szolgálja majd egy új karosszériaüzem, amelyet most épít a társaság 80 ezer négyzetméteren. A gyártócsarnok az év végére készül el, ezután kezdődnek a belső munkálatok.

Az új Q3-as modelleket a tervek szerint – a korábbi bejelentések alapján – 2018 első felében kezdik majd gyártani. Az átmeneti termeléscsökkenés nem érinti a létszámot. Lőre Péter szerint az Audinál biztosak a munkahelyek. A győri vállalatnak 11 ezer 400 munkatársa van, közülük csaknem négyezren a járműgyártásban dolgoznak. A két műszakra való átállás miatt 750 szakembernek kellett átmenetileg a konszern más üzemeiben munkát találni. Erről az egyeztetések megkezdődtek a dolgozókkal. A konszernen belüli külföldi munka nem idegen a munkatársak többségétől, rövidebb-hoszszabb időre, különböző feladatokra eddig is vittek ki szakembereket külföldi üzemeikbe.

A cég anyaközpontja Ingolstadtban van, a másik nagy németországi gyára Neckarsulmban található. A világ legnagyobb motorgyárában az első fél évben több mint egymillió motor készült el. Ezeket világszerte 30 gyártótelephelyen építik be az Audi, a Seat, a Skoda, a Volkswagen, a Porsche, a Bentley és a Lamborghini különböző modelljeibe.

Az Audi Hungaria árbevétele az első fél évben 3697 millió euró volt, 450 millióval kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A cég ebben az időszakban 133 millió eurót fektetett be Győrben. Ezzel az összberuházás értéke a vállalat 1993-as alapítása óta elérte a 8 milliárd 140 millió eurót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.