Átláthatóbb hitelek és kamatplafon áprilistól

Április elsejével több fontos, a lakossági hitelezéssel kapcsolatos új szabály lépett életbe. A lakáshitelekre például ezentúl kezelési költséget nem, csak kamatot számíthatnak fel a bankok, s utóbbit vagy egy referenciakamathoz, például a jegybanki alapkamathoz kell kapcsolniuk, vagy legalább három évre rögzíteniük kell.

Több olyan jogszabálymódosítás is hatályba lépett április elsején, amelyek a hitel (lízing) konstrukciók árazásának átláthatóbbá tételét célozzák, így maximálták a felszámítható teljes hiteldíjmutató (THM) mértékét, a lakossági jelzáloghitelek körében pedig bevezették a referencia kamatláb alapú árazást.

Az új szabályokat eredetileg január elsejétől léptették volna hatályba, de ez a végtörlesztéssel egyidejűleg nagy terhet rótt volna a bankok fiókhálózatára, ezért - a kormány és a Magyar Bankszövetség tavaly decemberi megállapodásának részeként - április elsejére halasztották a bevezetését.    

Az új szabályozás szerint az április elsejét követően megkötött szerződéseknél a pénzügyi intézmények nem nyújthatnak a fogyasztóknak olyan kölcsönt, amelynek THM-je meghaladja a jegybanki alapkamat (jelenleg 7 százalék) 24 százalékponttal növelt mértékét, vagyis a 31 százalékot - ismerteti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján közzétett tájékoztatóban.

Ettől csak a hitelkártya-szerződések, a fizetési számlához kapcsolódó kölcsönök (például folyószámlahitelek), továbbá a mindennapi élet felszerelési tárgyai, a tartós fogyasztási cikkek és szolgáltatások megvásárlásához nyújtott kölcsön (például áruhitelek) valamint a kézizálog fedezete mellett nyújtott kölcsön esetében lehet eltérni. Ezeknél a konstrukcióknál a THM maximuma a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértéke - jelenleg 46 százalék - lehet. A gépjárműhitelek esetében a szigorúbb korlát érvényes, tehát a jegybanki alapkamat plusz 24 százalékpont.

Áprilistól a magánszemélyek egymás között megkötött szerződéseiben kikötött kamatláb jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét meghaladó része semmis, azaz érvénytelen.

Az április elseje után kötött lakossági jelzáloghitel szerződések esetén a pénzügyi intézmények nem számíthatnak fel a szerződésben rögzített kamatokon felül egyéb rendszeresen fizetendő kamat jellegű díjat vagy költséget. Ez a szabály abban az esetben érvényes, ha az ügyfél a szerződésnek megfelelően, határidőben törleszti hitelét.

Szintén áprilistól a pénzügyi intézmények a szerződés megkötésekor nem kínálhatnak korlátozott időtartamra kedvezményes kamatot. Erre azért volt szükség, mert ezek a hitelkonstrukciók félrevezetőek lehettek.

További fontos változás, hogy áprilistól a bankok a lakossági jelzáloghitel-szerződések megkötésekor kötelesek a kamatláb változását előre meghatározni. Az új jelzáloghitelek kamatát vagy referencia kamatláb változásához kell kötni (ebben az esetben az ügyfél által fizetendő kamatláb a referencia kamatlábból és a megadott kamatfelárból tevődik össze) vagy fix kamatozást kell alkalmazni (a kamat mértékét ekkor a kölcsönszerződésben meghatározott 3, 5 vagy 10 éves kamatperiódus alatt rögzítik, azaz a kamatláb az adott periódusra vonatkozóan fix).

A referencia kamatláb forinthitel esetében a 3, 6 vagy 12 havi BUBOR, vagy a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által havi rendszerességgel közzétett 3 vagy 5 éves állampapír átlaghozam lehet; euró- és euró alapú hitelnél a 3, 6 vagy 12 havi EURIBOR, svájci frank hitelnél és svájci frank alapú hitelnél pedig a 3, 6 vagy 12 havi LIBOR.

A kamatfelárat – vagyis a referencia kamaton felül fizetendő kamatrészt – a bank az ügyfél számára kedvezőtlenül csak akkor módosíthatja, ha az ügyfél egy havi törlesztőrészlettel 45 napot meghaladó fizetési késedelembe esik, vagy az ügyfél a fedezetül szolgáló ingatlanra kötött vagyonbiztosítást legalább két hónapon keresztül nem fizeti.

A kamatperiódus alatt rögzített kamatlábak esetén a kamatláb mértéke - összhangban a kamatperiódus hosszával - 3, 5 vagy 10 évente változhat. Az új kamatperiódusokban alkalmazott kamatláb mértékét legalább 90 nappal korábban hirdetményben közzé kell tenni. A módosításról és a várhatóan fizetendő új törlesztőrészletről az érintett ügyfeleket postai úton vagy más, a szerződésben meghatározott módon, közvetlenül is értesíteni kell, legalább 90 nappal a módosítás hatálybalépése előtt. Az ügyfél az értesítési időn – 90 napon – belül felmondhatja, és díjmentesen előtörlesztheti a hitelt, ha az új kamatláb számára nem elfogadható, ekkor azonban a fennálló hiteltartozás teljes összegét vissza kell fizetnie.

Az új szabályok az ügyfél kérésére lehetőséget biztosítanak a hitelszerződés módosítására, újrakötésére vagy kiváltására a korábban kötött jelzáloghitel-szerződések esetén is, amennyiben 2012 áprilisát követően a futamidőből még több mint 1 év van hátra.

Ha azonban az eredeti hitel forinthitel, az új hitelszerződés csak forinthitel lehet; ha az eredeti hitel euró alapú, euróhitel vagy más devizahitel, akkor euróhitel, euró alapú hitel vagy forinthitel lehet; ha pedig az eredeti hitel svájci frank hitel vagy svájci frank alapú hitel volt, akkor svájci frank hitel, svájci frank alapú hitel, euróhitel, euró alapú hitel vagy forinthitel lehet.

Ha a feltételek teljesülnek, a pénzügyi intézmény nem utasíthatja el az igényt, az eljárásért pedig nem számíthat fel külön költséget, díjat, jutalékot. Az ügyfelek a hitelek ilyen típusú kiváltásával, módosításával vagy újrakötésével a szerződés futamideje alatt egy alkalommal élhetnek. Igényüket legkésőbb 2012. augusztus 31-ig írásban kell jelezniük a banknak. Az igénybejelentést követően a módosításra, újrakötésre akkor kerülhet sor, ha az adós kérelme benyújtását követő 60 napon belül a szükséges dokumentumokat a hitelező intézményhez benyújtja. A hitelszerződés módosítását csak a pénzügyi intézménnyel közvetlenül lehet bonyolítani, közvetítő (ügynök) nem működhet közre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.