Szlovákiában már nagyon várják a magyar zárva tartást

Északi szomszédunknál is állandóan napirenden szerepel a vasárnapi teljes vásárlási tilalom bevezetése. A Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői alig egy hónapja harmadszor hasaltak el javaslatukkal, de állhatatosan küzdenek tovább. A bevásárlóközpontok és csaknem valamennyi üzlet vasárnapi zárva tartásáról szóló javaslatukat mindössze 27-en támogatták a pozsonyi parlamentben, 18-an ellene voksoltak, és 28 távolmaradó mellett 77-en tartózkodtak.

„Súlyos hiba, hogy még mindig nem okultunk az osztrák, a német és más példákból, ahol tilos a vasárnapi nyitva tartás, s ahol ezt a napot a családok rendszerint együtt töltik, ami nagy szó ebben a rohanó világban” – érvelt Július Brocka, a tervezet egyik szerzője. Bugár Béla a tartózkodók között volt. „Ha tehetem, a vasárnapot templomban, misén kezdem, a délután pedig a családomé, mégsem támogattam az indítványt, mert sok olyan ismerősöm kért erre, aki hét végi munkával növeli nem éppen nagy keresetét” – nyilatkozta a Híd párt elnöke.

Bugár Béla nem támogatja a teljes tilalom elrendelését
Bugár Béla nem támogatja a teljes tilalom elrendelését
Kovács Attila / MTI

„Uraim, az osztrákokkal és a németekkel akkor példálózzanak, ha a szlovákiai eladó is háromezer euró körül keres majd!” – érvelt a parlamenti vitában Lubos Bláha, a kormánypárti Smer-SD képviselője. Szlovákiában egyébként akad néhány olyan bevásárlóközpont, amely nem nyit ki vasárnap. Közéjük tartozik a pozsonyivánkai (Ivanka pri Dunaji) Tesco, ahol még hétköznap sem árulnak óvszereket. „A telket a katolikus egyháztól vásároltuk, és csak ezzel a két feltétellel adták el” – szolgált magyarázattal Zuzana Losáková, az áruház marketingigazgatója.

„Ilyen ügyekben csak akkor kezdünk tárgyalni, ha a partnerünk eleve beleegyezik a vasárnapi zárva tartásba, mert ragaszkodunk a tízparancsolathoz. Ezt a feltételünket szerződésbe is foglaltuk, az óvszerárusítás tilalmát azonban nem rögzítettük, ez úriemberek közötti egyezség” – válaszolta érdeklődésünkre Tibor Hajdu, a pozsonyi érseki hivatal vezetője. Szlovákia fővárosában két helyen a Lidl sem nyit ki.

„A szomszédunkban templomok vannak, ezért méltányoltuk a papok kérését. Óvszerek viszont vannak a kínálatunkban” – tájékoztatott Tomás Bezák szóvivő. Északi szomszédunknál a határ menti kereskedők árgus szemmel figyelik a várható magyarországi tilalomról folyó vitát. Ők pártolják a tilalmat, mert akkor reményeik szerint fellendül a vasárnapi bevásárlóturizmus. Főleg, ha a forint nem gyengül tovább.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.