ÁSZ: prevenció a korrupció ellen

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korrupcióellenes tevékenysége az integritás, a helyes magatartás kultúrájának erősítésével, és az ellenőrzések szerepének növelésével válhat hatékonyabbá, a korrupció elleni küzdelemben pedig az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre - derül ki az ÁSZ Kutató Intézetének (ÁSZKUT) legújabb tanulmányából.

Báger Gusztáv kutatásvezető, az ÁSZKUT tudományos tanácsadója és Kovács Richárd az ÁSZKUT tudományos munkatársa arra a következtetésre jutott, hogy az ÁSZ számvevői és kutatói elsősorban tanácsadói szerepet tölthetnek be a korrupció elleni küzdelem korszerű módszertani-tudományos metodológiáinak és módszereinek megismertetésében, illetve a közhivatalnokok szakmai képzésében.

A kutatók szerint a korrupció elleni fellépés az európai számvevőszékek többsége számára aktuális kihívás, szerves része a tevékenységüknek. Az azonban már jelentős mértékben az egyes számvevőszékek jogállásától függ, hogy az egyes korrupciós esetekkel milyen mélységben és milyen eszközökkel foglalkoznak a számvevők.

A tanulmány szerint Európában több példa is található arra, hogy a korrupció elleni küzdelmet önálló törvények szabályozzák, amelyek az ország számvevőszéke számára speciális feladatokat, hatásköröket adnak a korrupció hatékonyabb megelőzése, illetve visszaszorítása érdekében. A tanulmányban bemutatott holland és az angol számvevőszékek gyakorlata lehetővé teszi a korrupció azon szegmensének azonosítását, ahol számvevőszéki eszközökkel is hatékonyan lehet küzdeni a korrupció ellen.

A Magyarországon jelenleg előtérben álló büntető jellegű, represszív szemlélet követése ugyan fokozott mértékben indokolt, de a tanulmány készítői szerint emellett szükséges és célszerű olyan stratégiát kialakítani, amelynek eredményeként a prevenció kerül előtérbe. Ehhez a nemzetközi irányzatok, legjobb gyakorlatok alapján az integritás erősítése látszik a leghatékonyabb útnak.

Az integritás erősítése nemcsak a kormányokkal, az állami intézményekkel, a közhivatalnokokkal kapcsolatos, hanem az egész társadalmat érintő kérdés, hiszen az embereknek joguk van ahhoz, hogy az állami irányítás erkölcsös legyen - áll az összefoglalóban.

Az integritás mellett az ellenőrzéseknek is kiemelkedő szerepe lehet a csalás és a korrupció elleni küzdelemben.

A nemzetközi tapasztalatok szerint ez többféle módon is megvalósulhat. Ilyen lehetőség például az ellenőrzések, különösen a teljesítményellenőrzések tematikájának bővítése a csalás és korrupció veszélyeztetettségi területeinek szélesebb körű, kockázatelemzésen alapuló azonosítása érdekében.

Ide tartozik ezen felül a nagy veszélyeztetettségű és kockázatú területekre, illetve tevékenységekre koncentráló integritási ellenőrzések végzése, illetve amennyiben az állami intézményekben kialakulnak az integritás-irányítási rendszerek, akkor ezek működési hatékonyságának ellenőrzése is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.