Arról tanácskoznak az EU külügyminiszterei, hogy viszonyuljanak Ororszországhoz

Tanácskozást tartanak hétfőn az uniós tagállamok külügyminiszterei, az ülésen elsősorban az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok kérdését tekintik át.

Uniós diplomáciai források arról tájékoztatták az MTI-t, az egyeztetés célja, hogy valamiféle rendszert vigyenek az Európai Unió és Oroszország közti kapcsolatok működésébe. Úgy fogalmaztak, a külügyminisztereknek meg kell vizsgálniuk, hogy milyen érdekalapú együttműködésre van lehetőség a jelenlegi körülményeket figyelembe véve.

A miniszterek ugyanakkor nyilatkozatot készülnek elfogadni a jogilag Ukrajnához tartozó Krím-félsziget Oroszország általi bekebelezésének második évfordulója alkalmából - közölték nevük elhallgatását kérő illetékesek.

Az ülés résztvevői délelőtt az iráni helyzetről is tárgyalni fognak. Ez azért is fontos, mert Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője néhány uniós biztos kíséretében várhatóan hamarosan ellátogat Teheránba.

A munkaebédet a líbiai válság kérdése fogja uralni. Állítólag egy olyan javaslat is terítéken lesz, amelynek értelmében szankciókkal sújtanák azokat a líbiai minisztereket, akik akadályozzák az ENSZ-béketerv megvalósítását. Ezen büntetőintézkedések beutazási korlátozást és vagyonbefagyasztást is magukban foglalhatnának a tervek szerint.

Szakértők szerint a kaotikus líbiai helyzet rendezése két okból is rendkívül fontos az Európai Unió számára: egyrészt a jövőben esetleg ismét az észak-afrikai ország felé terelődhet a menekültáradat, másrészt az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet térnyerése miatt.

Az ebédet követően a közel-keleti helyzetről fognak egyeztetni az uniós külügyminiszterek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.