galéria megtekintése

Áprilisban jön a BalatonBor

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 13. számában
jelent meg.


Ábrahám Ambrus
Népszabadság

Jövő tavasszal kerülnek a boltokba az első BalatonBor márkanéven árult rizlingek. Az itthon újdonságnak számító marketingstratégia hívta életre a Balatoni Kör márkáját. A tó környékének legismertebb borászait és vendéglátósait tömörítő társaság termelői összefogására épül az új „védjegy”,mert a hazai gasztro- és bormarketing inkább versenyhátrányt jelent, mint támogatást.

BalatonBor néven dob piacra meghatározott minőségű rizlinget a balatoni borászokat és vendéglátósokat tömörítő Balatoni Kör. Az egységes megjelenésű fehérborokat jó ár jellemzi. – A versenyképesség feltétele, hogy itthon is létrehozzunk és megerősítsünk ilyen régiós ernyőmárkákat. Ezzel azt sugalljuk, hogy a fogyasztó rendkívül jó ár-érték és élmény arányt kap a BalatonBortól. A minőségi rendszer megtartását egyébként a Balatoni Kör ellenőrzi majd – mondják a BalatonBor életre hívói, akik a nedű nagykereskedelmi árát palackonként nettó 600 forintra, míg a kiskereskedelmi árat bruttó 1450 forintra lőtték be.

A kezdeményezés életre hívása maga a hazai gasztronómiai és turisztikai marketingrendszerre nézve nem túl hízelgő. Kardos Gábor, a kör ügyvivője azt magyarázza, hogy Európában és globálisan is a régiómarketing hoz sikereket a bor- és a gasztropiacon. A hazai szemléletet uraló országmarketing ezzel szemben alacsonyabb szintre pozicionálja a termékeket, amelyek így élből versenyhátránnyal indulnak.

Első körben kizárólag a környék legelterjedtebb fehérszőlőfajtából, az olaszrizlingből készülhet a BalatonBor, még azt is megszabják, hogy a tőkék terhelése maximum 2 kilogramm lehet, a nedű alkoholtartalma pedig 11,5–12,5 százalék között lehet, s érlelésére minimum négy hónapot kell fordítani – mondta Kardos Gábor.

 
A Balatoni Kör és az új címke. Kezdődik a beválogatás
A Balatoni Kör és az új címke. Kezdődik a beválogatás
Veres Viktor / Népszabadság

A régió- és az országmarketing közötti legfőbb különbség, hogy a fogyasztók gondolkodásában a minőség a régióknál kezdődik, ott, hogy egy bor bordeaux-i, provence-i, elzászi vagy toszkánai. A „francia, a spanyol vagy az olasz bor” csupán az alsó polcra fér föl. Vagyis ha a marketingtevékenységben csupán országidentitásra hivatkozunk, akkor azzal tulajdonképpen leértékeljük a magyar bort – vélik a kezdeményezés résztvevői.

A sikeres régiómarketinghez persze egységes termékre van szükség, ezért a régiós bor arculatelemeit is meghatározták, ezt el kell fogadnia a csatlakozónak. Így a belépő borászoknak egységesen beszerzett címkét – ezen csak a borász neve a változó elem –, meghatározott típusú burgundi palackot és sorszámozott csavarzárat kell használniuk. A pincészetek „nem önthetik rá boraikat a piacra”, egy-egy termelő legfeljebb 3000 palackot szállíthat. Az értékesítésben a Balatoni Kör látna el koordinációs feladatokat, ám a pincészetek saját maguk is árulhatnák a közös standard alapján készített boraikat. Kardos Gábor hozzátette, hogy távlati cél, hogy közös értékesítési megoldást dolgozzanak ki.

A rendszer működtetéséhez pénzre is szükség van, ezt a résztvevők adják össze, palackonként – a résztvevők számától függően – minimum 30, maximum 50 forintot kell fizetniük. Ebből költenek marketingre is. Hogy a 25 csatlakozott pincészettől befolyó összeg mire is lesz elég, majd az idő eldönti.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.