galéria megtekintése

Lekapcsolják az Ubert a magyar piacon

60 komment

NOL
NOL

A július 24-én hatályba lépő jogszabállyal az Uber befejezi tevékenységét Magyarországon –erősítette meg a szerda reggel felröppenő hírt Fekete Zoltán, a cég magyarországi vezérigazgatója.

Szerda reggel a NOL és a 444 több olvasója is jelezte, hogy az Uber sofőrök hajnalban közölték velük: a cég kivonul a magyar piacról. Erről állítólag őket is egy kör e-mailben értesítették, melyben azt állt: Sajnálattal értesítünk, hogy az Uber 2016 július 24-én 12 órakor felfüggeszti szolgáltatását Budapesten.  

Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója sajtótájékoztatót tartott a budapesti Akvárium Klubban
Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója sajtótájékoztatót tartott a budapesti Akvárium Klubban
Balogh Zoltán / MTI

A hírt Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív vezetője délelőtt sajtótájékoztatóján megerősítette, hozzátéve, hogy a szolgáltatást határozatlan időre függesztik fel, de nem látják még, hogy mikor lehetne esetleg újraindulni.

 

Első körben a szabályozás változtatásán dolgoznak ezek után, amely lehetővé tenni az új megjelenést. Azért ekkor szűnik meg az elérhetőség a alkalmazásnak, mert akkor lép hatályba az a jogszabály, amely alapján bevonhatják a jogosítványát partnereiknek, és levehetik a rendszámokat az autóról. Ennek viszont nem akarják kitenni azt az 1200 embert, aki sofőrként csatlakozott a rendszerhez. (A rendszerhez egyébként az utóbbi időszakig több mint 160 ezer ember csatlakozott.)

Arra a felvetésre, hogy mekkora forgalmat és bevételt sikerült összehozniuk budapesti megjelenésük óta kitérő választ adott, csak annyit mondott, hogy az utasaik 39-40 százaléka külföldi volt. Több tízmillió kilométert tettek meg az autók, s jellemzően egyébként 20-35 éves korosztály használta a rendszert.

A Nol.hu azon felvetésére, hogy az Uber Magyarország mint cég megszűnik-e a döntés után Fekete Zoltán úgy válaszolt, hogy az nem, a vállalat egyelőre megmarad. A társaságnak az a feladata lesz, amit jeleztek, vagyis olyan szabályozásváltoztatáson dolgozni a minisztériumokkal, amely lehetővé teheti a magyarországi szolgáltatást. Ezen felül a cég azt vizsgálja meg milyen más szolgáltatásokkal lehetne megjelenni a piacon. Azon kérdésünkre, hogy van-e új időpontjuk minisztériumi egyeztetésekre úgy reagált, hogy egyelőre nincs. De mint hozzátette eddig sem ezek számával volt baj, hanem a fogadókészséggel.

A sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a felfüggesztésről szóló döntés nem rajtunk múlott. Folyamatosan keresték a egyeztetési lehetőséget. Több ötletet is tettek le az asztalra, de „zéró hajlandóság és zéró nyitottságot tapsaztaltak". A szabályozás, ami van az arra az időszakra szól, amikor még vezetéskes telefonok sem nagyon voltak, nem hogy okostelefonok.

Hangsúlyozta minden előírást igyekeztek betartani. Az engedélyeket az Uber sofőröknek be kellett szerezniük, az autóikat is alkalmassá tették a szolgáltatásra. A sokszor elhangott kritika, miszerint az utasaik nem voltak biztosítva sem igaz – jegyezte meg – , ugyanis voltak. Minden vélt állítást lényegében cáfoltak, s minden híresztelés ellenére még adót is fizettek – tette hozzá.

Éppen ezért biztak abban, hogy sikerül egy olyan törvényt hozni, ami mellett működni tudnak, de egy ellehetetlenítő, korlátozó szabályozó született. Ez szomorú – véli Fekete –, mert megítélése szerint Európa nem ebbe az irányba tart. Az utazásmegosztást több országban is igyekeznek beépíteni a személyszállítási piacba. Finnország, Észtország és Románia is ebben az irányban tart – mondta.

Fekete Zoltán szerint az elkövetkező világesemények, amelyeket Budapest rendez az Uber már nem tud jelen lenni. Ami szavait értelmezve baj a város számára, és ugyan nem mondta ki, de célzott rá, hogy a felhasználók előtt ez ciki Budapestre nézve.

Példaként említette, hogy Franciaországban az EB idején több, mint egymillió utasuk volt. A Uber X szolgáltatás egyébként a világ 480 városban érhető el. Most ajándékként a legaktívabb 10 ezer felhasználó számára ezekben a városokban egy ingyenes utazást biztosítanak.

Az utasok ilyen leveleket kaptak:

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.