Alpine-ista lett Biatorbágy

 Az Alpine japán tulajdonú elektronikai vállalat 39 millió dollár értékű beruházással fejleszti biatorbágyi gyárát, ezzel 2018-ig megduplázza termelési kapacitását és 500 új munkahelyet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A vállalat nemcsak új gyártósort telepít, hanem új technológiát is hoz Magyarországra, valamint kész növelni magyar beszállítói hányadát, ami újabb lehetőséget jelent a hazai kis- és közepes vállalkozások számára.

A kormány hamarosan stratégiai megállapodást köt az Alpine-nal és több más magyarországi japán vállalattal is, ezzel a jelenlegi négyről hétre emelkedik majd japán stratégiai partnereinek száma. A keleti nyitás politikájának egyik eredménye, hogy Magyarország az ázsiai és távol-keleti befektetések célpontjává vált. Hozzátette, hogy a japán befektetők főleg az autóiparban aktívak, a németek után ők a legnagyobb beruházók ebben az iparágban, így nekik is köszönhető az ágazat növekedése.

Magyarországon 149 japán vállalat van jelen, közülök 46 folytat termelési tevékenységet. A japán cégek összesen 4,5 milliárd dollár befektetést valósítottak meg és több mint 25 ezer munkavállalót foglalkoztatnak az országban. Az Alpine Electronics 17 országban van jelen és öt országban van termelő üzeme. Európán belül csak Magyarországon termel, jelenleg több mint 900 embernek ad itt munkát. A magyar leánycéget 1998-ban alapították Biatorbágyon.

Macui Jaszuki, az Alpine Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a 2008-ban kezdődött gazdasági világválság, valamint a 2011-es japán földrengés hatalmas károkat okozott a vállalatnak. A magyarországi gyártás is nagyot esett, de ebből a nehéz helyzetből sikerült felállni, és sikerült visszaállítani a gyártást, ennek a munkának az eredményeként valósulhat meg a mostani bővítés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.