Államosítanák a babakötvényeket

Az eddiginél többen, ám a mostaninál kedvezőtlenebb feltételek mellett nyithatnak Start-számlát, ha a parlament elfogadja a kormány javaslatát. A babakötvényekkel viszont a bankok helyett majd csak az államkincstár foglalkozhat.

Módosítaná a kormány a fiatalok életkezdési támogatásának kezelésére szolgáló Start-számlával kapcsolatos szabályokat. Az erről szóló törvényjavaslatot - amely változtatna a  személyi jövedelemadóról és a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvényeken - pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A javaslat a fiatalok életkezdési támogatásának kezelésére szolgáló Start-számla megnyitásával és vezetésével kapcsolatban a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvényt úgy módosítaná, hogy Start-számla nyitható a 2006. január 1-jét megelőzően született gyermekek javára is legalább 25 ezer forint befizetésével, ezek a gyermekek azonban nem kapják meg a költségvetési törvényben életkezdési támogatásként meghatározott összeget.

Emellett Start-számla nyitható a 2005. december 31-e után született olyan gyermekek javára, akik után szülőjük a családi pótlékot nem vette igénybe, bár jogosult volt rá, és a gyermeknek emiatt nem lehetett Start-számlát nyitni.

A javaslat szerint a törvény hatálybalépését követően csak a Magyar Államkincstárnál nyitható új Start-számla, és a számla áthelyezése is csak a kincstárnál nyitott számlára lehetséges.

Változás lenne az is, hogy a jövőben Start-számla nyitására a szülőkön kívül jogosult lenne a gyermek más hozzátartozója is, ezenkívül megszűnne a természetes személyek Start-számlára teljesített befizetéseire vonatkozó évi 120 ezer forintos korlát.

Ugyancsak megszűnne az a kötelezettség is, amely alapján a Start-számla nyitásához igazolni kell, hogy a családi pótlékot a szülő részére ténylegesen is folyósítják. A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosításai az idén október elsején lépnének hatályba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.