Állami mentőövet kaphat a Dunaferr

Az állam 9-10 milliárd forintos hitellel, illetve garanciavállalással, valamint munkahelymegtartó támogatással segítené meg a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került Dunaferrt. Az elképzelések szerint felülvizsgálnák az acélipari vállalat privatizációs szerződését is.

A kormány kisegítené a Dunaferrt, hogy a dunaújvárosi vállalat az egész ágazatot sújtó piaci nehézségek közepette fenn tudja tartani azt a sikeres tevékenységet, amelyet az előző években kialakított – jelentette be Kiss Péter. A kancelláriaminiszter sajtótájékoztatóján elmondta: az ágazat egészében általában – s nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában – mintegy húsz százalékot meghaladó a piaci megrendelések csökkenése.

"Nyilvánvaló, hogy a Dunaferrnek ehhez alkalmazkodó lépéseket kell tenni, a kormány pedig a megelőző hetekben, a Dunaferr kezdeményezését követően, tárgyalássorozatot indított el, s megbízta a Magyar Fejlesztési Bankot, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy készítsen elő egy olyan csomagot, amely erre a célra alkalmas" – mondta a miniszter. Ez a program három pillérből áll, s várhatóan a jövő héten hoz róla döntést a kormány – tette hozzá Kiss Péter.

Az első pillér az a 9-10 milliárd forintos nagyságrendű hitel és garancia, melyet a Dunaferr kezdeményezett. Ennek szakmai részleteit most vizsgálják abból a szempontból, hogy miként tudja elősegíteni a megfelelő beszállítói kör fenntartását és a beszállítói tartozások kiegyenlítését. A csomag második lépése a "közös, távlatos gondolkodás", hiszen az év végével letelik a Dunaferr és a kormány közötti privatizációs szerződés. "Lehetségesnek tartjuk e szerződésnek – elsősorban a foglalkoztatásra és a tevékenység fenntartására irányuló elemek hangsúlyozása melletti – folytatását." Ez azonban pozíciós tárgyalást igényel a felek között – mondta Kiss Péter.

A csomag harmadik elemeként az átmeneti helyzetre vonatkozó külön segítséget nevezte meg a kancelláriaminiszter. Mint mondta: az erre vonatkozó feladat megoldása a szociális tárca feladata, "a 4+1 program, illetve a válságövezetekre irányuló külön alap felhasználásával". Ez elsősorban arról szól, hogy az átmeneti nehézségek közepette hogyan lehet fenntartani a foglalkoztatást, illetve hogyan lehet biztosítani a bérek kifizetéséhez a hátteret – fejtette ki a kancelláriaminiszter.

Mint mondta, a miniszterelnök felhatalmazása alapján a jövő héten a gazdasági, a szociális és a pénzügyi tárca vezetői hozzák meg a döntést a három elemből képzett támogató, segítő csomagról, a részleteket pedig a szakértők folyamatosan megtárgyalják a Dunaferr képviselőivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.