Állami lesz a magyar Vodafone?

A magyar Vodafone megvásárlása iránt érdeklődik a kormány. A hírt egyik hivatalos hely sem erősítette meg.

Miután az állami mobilcég létrehozása a várakozások szerint kedden végleg kudarcba fullad, az állam a Vodafone hazai leányvállalatának megvásárlásán dolgozik – írja az Origo iparági forrásokra hivatkozva. A hírt a lap többek között azzal támasztja alá, hogy Magyarországon járt Vittorio Colao, a Vodafone Csoport vezérigazgatója, és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyalt. Az internetes lap hírét a Vodafone Magyarország légből kapott híresztelésnek minősítette, és nem kommentálta. A kancellária pedig azt írta, hogy a Vodafone megvásárlása "a miniszterelnöknek soha semmilyen tárgyalásán nem merült fel".

Az állami érdeklődést a portál szerint "a cégen belül már kész tényként kezelik". Sőt azt is megírják, hogy a Vodafone értékének meghatározását az egyik nagy nemzetközi tanácsadó cég végzi. 

Ágazati szakértők azonban a már korábban a szaksajtóban is megjelent hírhez hozzátették: az elméleti lehetősége ugyan fennáll a vásárlásnak, ám a hazai mobilcég várható ára és veszteségfinanszírozási szükséglete nem teszi reális alternatívává az állam számára a vásárlást egy önálló társaság elindításához képest.

Suba János, a Vodafone vállalati kommunikációs igazgatója hírlapi kacsának minősítette a hírt, amelynek - megfogalmazása szerint - sem racionális értelme, sem valóságtartalma nincs.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.