Állami pénztár elnöki székében landolt a kamara elnöke

Állami banknál kapott tisztséget Szatmáry Kristóf, a BKIK elnökválasztásra készülő elnöke. Az állami tulajdonban álló MKB Bank 176 ezer tagot számláló MKB Egészség- és Önsegélyező Pénztára mai közgyűlésén Szatmáryt választotta az igazgatóság elnökévé.
Kérdés, hogy Szatmáry aktív elnök kíván-e lenni, vagy a most elnyert elnöki pozíciója egyfajta jutalomnak tekinthető. Az MKB EP ugyanis 10,6 milliárd forintos kezelt vagyonával a második legnagyobb piaci szereplőnek számít, ha aktív, a pénztár üzleti ügyeit érdemben alakító elnöke van, az teljes embert kíván. A kérdés azért fontos, mert a politikus országgyűlési képviselő, elnöki posztot tölt be a pénteken elnökválasztásra készülő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában, az MKB EP tehát a harmadik komoly tisztsége. Megkeresésünkre azt közölte, hogy aktív elnök kíván lenni, és kihasználná a kamarával kapcsolatos szinergiákat is.

Hogy erre lesz-e lehetősége, az pénteken derül ki, annyi már biztos, hogy a BKIK elnöki posztjára immár Nagy Elek vállalkozó is bejelentkezett. Jelölt akkor lehet, ha a pénteki küldöttgyűlésen megkapja a hivatalos felkérést. Az üzletember azzal indokolta érdeklődését, hogy sok megkeresést kapott, melyek arra irányultak, hogy segítsen változásokat elérni a BKIK életében. Szerinte ezek a változások elkerülhetetlenek.

– Mivel a három pozícióból kettő igen időigényes, szinte teljes embert igényel, szinte kizárt, hogy a politikus maximális erőbedobással tudja végezni ezeket a feladatokat – mondta egy, az ügyre rálátó forrásunk, aki szerint nem kizárt, hogy ez a pozíció már egyfajta menekülőút. Ugyanakkor tény: a megbízás arra is alkalmat ad Szatmárynak, hogy a küldöttek előtt fenntartsa annak látszatát, hogy élvezi a Fidesz és a kormány támogatását. (Már amennyiben ez a küldöttek szemében előny.) Mert bár Szatmáry fideszes képviselő, szembetűnő volt, hogy az egykori nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár emberei távoztak a Nemzetgazdasági Minisztériumból. Van olyan forrásunk, aki szerint érdemi támogatást már nem élvez.

Az elnökjelölt és Nagy Elek, az elnöki aspiráns mára az akadémiára tervezett vitája nem valósult meg. A kihívást Szatmáry azzal utasította vissza, hogy arról csak a vita napján értesítették. – A kamaránál Nagy Elek semmilyen tisztséget nem tölt be, ezért Szatmáry Kristóf közleménye szerint nem is lehetnek információi a szervezet működéséről, így nincs miről vitatkozni – írta a politikus közleménye. Így a kamara küldöttei, akik végül választanak, nyilvános vitából biztosan nem értesülhetnek a jelöltek szándékairól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.