galéria megtekintése

Szertefoszlani látszanak Rogán egymilliárd eurós álmai

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 22. számában
jelent meg.


Ábrahám Ambrus
Népszabadság

Orbán Viktor miniszterelnök a bevándorlás és a halálbüntetés kérdéséről folytatott vitafórumokon mélyen hallgat arról, hogy van az a pénz, amivel a „gazdasági menekültet” megbecsült polgárként fogadják Magyarországon. Egész pontosan 300 ezer euró.

A „nemzetgazdasági érdekre” hivatkozva kiadott tartózkodási engedélynek, egyszerűbben: letelepedési államkötvényeknek 300 ezer euró az ára. A számok szerint a pénzért kínált lehetőség iránt akad érdeklődés, igaz, ez újabban csökkenőben van. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) tájékoztatása szerint az év elejétől május 12-ig 110 letelepedési kötvény lejegyzésére érkezett kérelem, ebből 68 eljárás már le is zárult. A 2013. évi őszi indulás óta összesen 2469 kérelem futott be, vagyis az érdeklődés valóban lanyhult az idén.

A konstrukció lényege, hogy az Európai Unión kívülről érkező személyek az év elejétől már a korábbi 250 ezer helyett 300 ezer euró névértékű, kifejezetten erre a célra kibocsátott, ötéves futamidejű államkötvényt vásárolnak, amelynek ellenében letelepedési engedélyhez jutnak. Ennek érvényessége határozatlan idejű, azaz élethosszig szól. Az engedély valódi értékét az adja, hogy birtokában korlátozások nélkül mozoghatnak tulajdonosaik a schengeni határokon belül.

A rendszer működése különleges, hiszen a papírokat a közvetítő vállalkozások jegyzik le az Államadósság Kezelő Központnál (ÁKK), a külföldi állampolgár pedig a jegyző társaság által kibocsátott értékjegyet kapja csak kézhez. Az ötéves államkötvényt a magyar állam a lejáratkor az eredeti névértékén visszavásárolja, így az „ügyfél” valójában nem sokat kockáztat, csak az amúgy is minimális hozamot bukja. Az értékesítésben közreműködő vállalatok egyébként – a 300 ezer eurón felül –jellemzően további 40-45 ezer euró közvetítői díjat is kérnek az igénylőktől, ami számukra tiszta, kockázatmentes bevételt jelent.

 
Rogán Antal, az ötlet szülőatyja. A kijelölt közvetítők becslések szerint eddig százmillió eurót vághattak zsebre
Rogán Antal, az ötlet szülőatyja. A kijelölt közvetítők becslések szerint eddig százmillió eurót vághattak zsebre
Reviczky Zsolt

A Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető által kidolgozott konstrukcióban a külföldiek a letelepedési államkötvényt jelenleg hat, a magyar állammal szerződött forgalmazótól tudják megvásárolni. Közülük ötöt adóparadicsomi körülményeket biztosító országban alapítottak, egyedül az Arton Capital Hungary Kft. magyar illetőségű. Pályázat nem volt. A vállalkozásokat – a magyar eljárásrendben szokatlan módon – az Országgyűlés – ugyancsak Rogán vezette – gazdasági bizottsága jelölte ki, meghatározva, hogy területileg hol szolgáltathatnak és mely országok állampolgáraival állhatnak üzleti kapcsolatban. A bizottság minden társaság alkalmasságáról külön döntött, Rogán maga tekintette át a vállalkozásokat, tett javaslatot a szerződéskötésre, és mint korábban megírtuk, a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a testület minden további nélkül el is fogadta indítványait.

Az idei értékesítési számokból mindenesetre az látszik, hogy a kormány bevételi tervei nem teljesülnek. A 2013. évi indulás előtt Rogán Antal úgy nyilatkozott, hogy 2-3 éven belül ebből az állampapírból egymilliárd euró bevétele lehet az államnak. Ha az idei értékesítési ütem ilyen szinten marad, akkor az év végére a teljes bevétel a 700 millió eurót sem éri majd el.

Adóelőny a pénzmosodáknál

Az első negyedévben 98 új stabilitási megtakarítási számlát (smsz) nyitottak az ügyfelek, ezekre összesen 7,1 milliárd forintot fizettek be – közölte a NAV. E konstrukció azokat a magánszemélyeket célozza meg, akik nem szeretnék, hogy az adóhatóság élénkebben kutakodjon a pénzük eredete után.

Ehhez annyit kell tenniük, hogy smsz-t nyitnak, s az arra utalt legalább ötmillió forintot öt évre államkötvénybe fektetik. A feketepénzek tisztára mosását segítő módszer iránt az első negyedévben erősen csökkent az igény, korábban – negyedéves átlagban – 150-200 közötti magánszemély élt a lehetőséggel. Akár emiatt, akár nem, de júliustól enyhítenék a számlához kötött adófizetési kötelezettséget. Így ha a befektetéseket idő előtt „feltörnék”, akkor az adó mértéke egy éven belüli pénzfelvétel esetén 20 százalék lenne, míg azon túl 10 százalék. A lényeg: rövidebb „lekötés” után is hozzájuthat pénzéhez az ügyfél, ám a minimum 10 százalékos adót már nem tudja megúszni. A mai szabályozás szerint csak a negyedik évet elérő befektetési időtartam esetén csökken a fizetési kötelezettség 16 százalék alá.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.