galéria megtekintése

Ákos miatt akad a tű

13 komment


Marnitz István

Noha az Elmű és az ÉMÁSZ hétfői közgyűlése engedélyt adott az adásvételre, úgy tudjuk, az Ákos-ügy folyományaként még a német hátterű két áramcég lakossági szolgáltatása is késve kerülhet át az államhoz.

A német RWE irányítása alatt álló, a tőzsdén is forgó Elmű és ÉMÁSZ cég hétfői rendkívüli közgyűlése felhatalmazást adott az igazgatóságoknak, hogy eladják a lakossági ellátást is magában foglaló Elmű–ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt.-t, valamint két részletben az ügyfélszolgálati leányvállalatot 2016. január 1-jével az állami ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-nek. A felhatalmazás árat nem tartalmaz.

Az idén májusban aláírt szándéknyilatkozattal megalapozott tárgyalási folyamat lapunk értesülései szerint az Ákos-botrány óta akadozik.

Mint emlékezetes, múlt hét szerdán a német hátterű Magyar Telekom Kovács Ákosnak az Echo TV-ben tett, nagy hullámot vert kijelentései miatt megvonta a kormányközeli könnyűzenész szponzori támogatását, amit a kormány a szólásszabadság korlátozásaként értékelt, és felszólította az állami intézményeket a távközlési céggel kötött szerződéseik felmondására. Orbán Viktor kormányfő ennek nyomán állítólag minden német hátterű céggel érzékeltetni kívánja túláradó dühét.

 

Megfigyelők legalábbis ennek tudják be, hogy a november óta célegyenesben lévő Elmű–ÉMÁSZ-vételi folyamat az ügy kipattanása óta megakadni látszik. Forrásaink szerint a cég közgyűlésén is elhangzott a tárgyalások elhúzódására utaló megjegyzés, miszerint

az állami oldalról nem tapasztalható az az aktivitás, amely szükséges volna az adásvétel január eleji lezárásához.

Ettől még az Elmű–ÉMÁSZ Zrt., valamint az ügyfélszolgálati leányvállalat eladása akár meg is valósulhat a határidőként kezelt időpontig. Már csak azért is, mert a január 1-jei dátum szerepel a szándéknyilatkozatban, és a kormány – különösen Lázár János – több tájékoztatón elköteleződött ebben az ügyben. Forrásaink szerint a folyamat megakadását az is mutatja, hogy késik egy a tranzakcióval kapcsolatban jó ideje várt kormányhatározat is.

Az Elmű–ÉMÁSZ azért adja el a lakosságit is magában foglaló úgynevezett egyetemes szolgáltatást, mert a tevékenység a kormány által megszabott alacsony tarifák miatt veszteséges.

Értékelések szerint ugyanakkor a két cég vételára még így is elérheti a tízmilliárdos nagyságrendet.

Kérdés, erre miből lesz forrása a Főgáz „irányításán" kívül más lényegi tevékenységet nem végző ENKSZ-nek. A mostani ügyletben ugyanis nem a Főgáz, hanem az irányítási jogait bíró ENKSZ a vevőjelölt. Ez arra utal, hogy az állam az Elmű–ÉMÁSZ Zrt.-ből alakítaná ki a későbbi országos állami áramszolgáltatót. Ezzel az eladási technikával az adásvétel a lakosságnak kevesebb vesződséget okoz, mint ha csak magukat a fogyasztói szerződéseket adnák át az államnak ingyen.

Orbán Viktor és Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója, illetve Christopher Mattheisen (jobbra), a Magyar Telekom első embere. A legkisebb közös osztó
Orbán Viktor és Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója, illetve Christopher Mattheisen (jobbra), a Magyar Telekom első embere. A legkisebb közös osztó
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

A kulisszák mögött zajló meccsekre utal az is, hogy míg a szándéknyilatkozat tartalmazta a két cég áramhálózatainak 49-49 százalékára vonatkozó vételi szándékot, addig

a hétfői közgyűlési felhatalmazás ezek eladására már nem tér ki.

Pedig elemzők szerint az Elmű–ÉMÁSZ-nak a szándéknyilatkozatban megemlített vagyonelemei közül igazán jelentős, több százmilliárdos értékkel csak e két hálózatüzemeltető leányvállalat bír. Ám kérdés, az állam honnan teremti elő ezt a pénzt.

A kiszivárgott kormányanyagok trükkös megoldásként azt javasolták, hogy a kabinet a saját tulajdonában lévő Magyar Fejlesztési Banktól vegye ezt fel hitelként. E megoldás uniós szabályokba ütközhet. A kormányzati sejtetésekkel ellentétben nem merült fel, hogy az RWE az üzlet kapcsán megválna a hálózatok irányításától. Az üggyel kapcsolatban a vevőjelölt ENKSZ nem válaszolt kérdéseinkre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.