Akár egymillióan is válthatnak kötelezőt

A netrisk.hu és a biztosítás.hu internetes biztosítási alkusz számításai szerint a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási (kgfb) kampányban hátralévő bő egy hét alatt a váltók száma elérheti az egymilliót. November eleje óta eddig 320 ezren váltottak online biztosítót.

Hétfőn utolsó hetébe lépett a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány. Decemberben még lehet új szerződéseket kötni, ám csak azoknak, akik november végéig felmondják a meglévő biztosításukat. A netrisk.hu számításai szerint eddig 320 ezren válthattak kötelező biztosítást az interneten keresztül. Ebből a netrisk szolgáltatását vasárnap estig 180 ezren vették igénybe. A finisben még meg is duplázódhat az átszerződők száma, így a technikai előrejelzések alapján több mint 600 ezer online átszerződőre lehet számítani december végéig (ebből több mint 300 ezren válthatnak a netrisken), míg a váltók teljes száma országosan elérheti az egymilliót.

Azok az autós ügyfelek, akik eddig a netrisk.hu-n kötöttek új kgfb-t, több mint 2,2 milliárd forintot takarítottak meg ahhoz képest, mint ha maradtak volna a korábbi biztosítójuknál. Év végéig ez a szám várhatóan meghaladja a 4,4 milliárd forintot. Országosan az átszerződéssel megspórolt biztosítási díj a netrisk.hu becslése alapján több mint 12 milliárd forint lehet az idén. (Más alkuszok korábban arra figyelmeztettek, hogy a mostani díjak megegyeznek a kárkifizetések összegével.)

A kgfb-díjak mellett a casco-biztosítások díjai is csökkentek. Több biztosító ugyanis a két biztosítás együttes megkötésekor (ez az együttkötési akció) jelentős kedvezményt ad a kampány idején a cascóból is. A Mabisz statisztikája szerint a casco-szerződések átlagdíja 109 ezer forint volt az év első negyedében. A netrisk.hu-n a kötelezővel együtt megköthető casco-biztosítások átlagdíja jelenleg ennek alig több mint fele, 64 ezer 788 forint.

A legtöbb új cascószerződést - 100-ból 27-et­ - a Köbéhez kötik az ügyfelek. Ezt követi az Uniqa 24, majd az Allianz 17 százalékkal. A Genertel az új cascószerződések 14, a Generali pedig 13 százalékát mondhatja a magáénak. A legtöbb új kgfb-szerződést változatlanul az Allianz köti. Az állománydíj alapján a piacvezető biztosító részesedése csaknem 27 százalékos. Az Allianz mögött a verseny kiegyenlített: a Genertel, a Generali, az Uniqa, az Aegon és a Köbe az új szerződések mintegy 10-10 százalékát viszi el.

A biztositas.hu megkérdezte a vezető biztosítókat, hogy mennyi kgfb-váltásra számítanak idén, a háromhetes tapasztalat tükrében. Az Allianz Hungária vezetői 250-300 ezer új kötelező biztosítás megszerzésére számítanak, melynek nagyobb része a lakossági, kisebb része a vállalati szektorból kerül majd ki. Ezt követi az - idén egyes szegmensekben kifejezetten kedvező tarifával jelentkező - Uniqa- és Generali, mely társaságok szakemberei az új szerződéseik várható számát egyaránt 150-150 ezerre becsülik.

Az Aegon Magyarország is a százezer feletti kategóriába tartozik, munkatársai 100-120 ezer új szerződést prognosztizálnak. Jelentős szerzés várható még a valamivel 100 ezer alatti új szerződésre számító Genertel és az 50 ezer új szerzéssel kalkuláló KÖBE esetében.

A biztosítás.hu szerint a váltók gerincét adó hat társaság 800 ezer váltót meghaladó összesített várakozása és az interneten, hagyományosan a kampány utolsó hetében jelentkező roham egymillió fölé emeli az ez évi váltók számát. A portál szerint mindez a rendkívül alacsony, mintegy 25 ezer forint alatti átlagdíjaknak köszönhető, aminek eredményeképpen 10-ből 9 autós találhat magának kedvezőbb kötelezőt idén novemberben.

Bár a biztosítók erről nem szívesen beszélnek, de a korábbi években a lakossági kgfb-n megtermelt hasznuk terhére jelentős árengedményekben részesítették - a lakosságénál jóval rosszabb kárhányadú - vállalati szerződéseket. Ennek most minden bizonnyal vége szakad, ami komoly gondot okozhat a fuvarozói szektornak, ahol a nagyobb méretű flották esetében már egy 5-10 százalékos szerény áremelkedés is milliókban mérhető - állítja a biztositas.hu.

Dunakeszi, 2009. november 20.
Összetört autók állnak az M2-es autóút dunakeszi csomópontjánál, ahol kilenc személyautó, egy kamion és egy teherautó ütközött össze. A Budapest felé vezető oldalon ez volt a második baleset. A balesetben; egy ember súl
Dunakeszi, 2009. november 20. Összetört autók állnak az M2-es autóút dunakeszi csomópontjánál, ahol kilenc személyautó, egy kamion és egy teherautó ütközött össze. A Budapest felé vezető oldalon ez volt a második baleset. A balesetben; egy ember súlyosan, kettő pedig könnyebben sérült meg. MTI Fotó: Beliczay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.