A Vértesi Erőmű titkolhatja a Kapolyi-iratokat

A Fidesz-kormány egyik első intézkedéseként úgy döntött, hogy az állami cégek leányvállalatai nem minősülnek közfeladatot ellátó szervnek. Így most az állami MVM tulajdonában lévő Vértesi Erőmű jogerősen megtagadhatja Kapolyi László baloldali vállalkozóval közös, a céget tízmilliárdos vagyonvesztésbe és csődeljárásba sodró ügyleteinek nyilvánosságra hozatalát.

A Kúria jogerősen elutasította Bodoky Tamásnak az állami Vértesi Erőmű bizonyos adatai kiadására benyújtott keresetét – tájékoztatott az Atlatszo.hu munkatársát képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Az újságíró Kapolyi László cége, a System Consulting és az erőmű 2008-as kapcsolatának dokumentumait szerette volna megismerni.

A baloldali vállalkozó 2008-ban az erőmű megvételét tervezte, és 2009-es áramvásárlást is kilátásba helyezett. 2008 utolsó napján viszont visszalépett az áramügylettől (és később a privatizáció sem jött létre). Ám az erőmű akkor már kereskedőknél lekötötte a teljesítéshez szükséges mennyiségeket. Az állami cég Kapolyival szemben nem tudta követelését érvényesíteni, ám az általa felmondott szerződések miatt mintegy tízmilliárd forint kártérítést fizetett. Ennek hatásaként a cég 2010-ben csődvédelmet kért. Az eljárásból ugyan mára sikeresen kikerült, de az ügy dokumentumait nem adja ki.

A szerdai tárgyaláson Mészáros Mátyás bíró a jogerős ítélet indoklásában úgy érvelt, hogy a Vértesi Erőmű csak közvetetten állami tulajdon, hisz közvetlen anyavállalata az állami MVM. Ilyformán nem lát el közfeladatot, és nem kötelezhető adatkiadásra sem. Az első fok hasonló következtetésre jutott.

„A Magyarország Zrt. csendestársai és a pártpénztárnokok dörzsölhetik a markukat. E jogértelmezés alapján rém egyszerűvé vált a közpénzek nyomon követhetőségének kijátszása: a nevesített állami társaság kiszervezi tevékenységét és a vagyonát leányvállalataihoz, melyek már nem kötelesek elszámolni a köztulajdonnal” – kommentált Hüttl Tivadar, a TASZ programvezetője.

A szervezet felhívta a figyelmet, hogy korábban az állami leányvállalatok is közfeladatot ellátó szervnek minősültek, ám ezt a Fidesz-kormány egyik első intézkedéseként törölte. Bodoky Tamás emlékeztetett, hogy a Fidesz ellenzékből eme ügyben is elszámoltatást ígért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.