A versenyhivatalra vár az Auchan

Az Auchan vezetése reméli, hogy mind Brüsszel, mind a magyar versenyhivatal rábólint a Cora felvásárlására. A lánc felvásárlásakor a Fidesszel jó kapcsolatot ápoló CBA-t beelőző társaság most rászorulhat az állami jóindulatra: régóta tervezett győri áruházához ugyanis felmentést kellene kapnia a plázastop alól.

A cég vezetése bízik benne, hogy a versenyhatóságok engedélyezni fogják a Cora felvásárlását – közölte Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, hozzátéve: az Auchan és a Cora forgalmi számai alapján szerintük teljesen nyilvánvaló, hogy a fúzióval az Auchan nem kerül erőfölényes helyzetbe a magyar piacon.

Az ügyvezető ugyanakkor megerősítette lapunk korábbi értesülését, hogy ugyan az Auchan még március elején az uniós versenyhatóságnál nyújtotta be a összefonódás iránti kérelmét, ám a múlt héten Brüsszel megküldte a kérelmet a magyar Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) is. A GVH pedig információink szerint napokon belül eldöntheti, hogy – szaknyelven – lekéri-e Brüsszeltől a döntés jogát.

Bár Dominique Ducoux az Auchan országos forgalmi adatait hozta fel érvként a fúzió engedélyezése mellett, úgy tudni, hogy a versenyhatóságok – Brüsszel már korábban, március folyamán vizsgálatba kezdett ez ügyben – külön-külön, azaz áruházanként is megvizsgálják, hogy fennáll-e a cégfúzióval az erőfölényes helyzet kialakulásának veszélye.

Ilyenformán viszont könnyen lehet egy olyan kimenetele is a versenyhivatal májusra várható döntésének, hogy bizonyos áruházaknál nem engedélyezi a fúziót. Erről a lehetőségről Dominique Ducoux – fenntartva, hogy a cég a teljes fúzió engedélyezésében bízik – úgy fogalmazott, hogy abban az esetben vagy újra le kell ülni a tárgyalóasztalhoz az eladó belga Louis Delhaize-csoporttal, vagy „valamilyen más megoldást kell találniuk.”

Mint arra korábban utaltunk: igencsak pikáns politikai helyzetben találta magát az Auchan a Cora-felvásárlással. Mint imeretes, a Cora lehetséges eladása ősszel éppenséggel az Auchan egyik vezetőjének egy szakmai fórumon történt elszólásából pattant ki. A labdát viszonylag hamar a kormányközelinek tartott CBA csapta le azzal, hogy a hazai lánc szándékában áll megvásárolni a Corát.

Rövidesen kiderült, hogy az eddigi kereskedelempolitikai döntésekben a Fidesz politikai támogatását maga mögött tudó CBA a másik hazai lánccal, a Cooppal szövetkezett a vásárlásra. A CBA elnöke, Baldauf László egy vele készült Figyelő-interjúban már a felvásárlás kapcsán egy lehetséges MFB-hitelről is említést tett, illetve arról, hogy külföldi pénzintézet is lehet a finanszírozók között.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a CBA-Coop-nál igencsak korán ihattak a medve bőrére: több forrásból is úgy tudni, hogy a Figyelő-cikk megjelenésekor a belgák már javában tárgyaltak az Auchannal a hét Cora átvételéről.

A két cég végül az eladás tényét december végén jelentette be. Úgy tűnik, hogy míg a CBA és a Coop már szeptemberben startvonalhoz állhatott a Delhaize-portfólióért, addig az Auchan nagyjából október körül szállt be a versenybe a CBA és a Coop közös projekttársaságával, a C+C partners Kft.-vel szemben. (Ezzel a menetrenddel nagyjából egybevág, amit Dominique Ducoux mondott a cég hétfői sajtótájékoztatóján: ő áprilisban vette át az ügyvezetőséget Jean-Paul Filliat-tól, majd cirka hat hónapjába került, mire az Auchan részvényeseit is meggyőzte arról, hogy érdemes beruházni a magyar Corák megvásárlásába.)

Kérdés, hogy a kiskereskedelem „átalakításában” aktív és multiellenes élű döntések sorozatát felmutató kormány tétlenül fogja-e nézni, hogy a GVH – amennyiben a magyar hatóság dönthet az ügyben – tisztán szakmai alapon hozza-e meg a döntését, vagy nyomást gyakorol-e majd a hatalom a GVH-ra ebben az ügyben. A nagypolitika számára ugyanis komoly presztízsveszteséget hozott, hogy nem a politika leplezetlen támogatását élvező CBA-Coop kapta meg a Cora áruházakat.

A történet mellékzöngéje: közben az Auchan másik oldalról a kormány döntésére van utalva. A cég régóta tervezett győri áruházára ugyanis még nincs meg az építési engedély. A nemrég megszavazott plázastop-törvény értelemszerűen a győri beruházásra is stopot hirdetett 2014 végéig.

Az ügyvezető elmondta: az Auchan még nem kereste meg kérelmével a plázastop-bizottságot. Mint ismeretes, a plázastoptörvény szerint az építési moratórium alól a nemzetgazdasági és a vidékfejlesztési tárca delegáltjaiból álló bizottság javaslata alapján Matolcsy György adhat felmentést.

Egyebek mellett az Auchan vezetősége a tavalyi évről szólva elmondta: Magyarországon az Auchan a tavalyi év terhei miatt végül 7,6 milliárd forint üzemi veszteséget kellett hogy elkönyveljen – ebből négymilliárd forint volt a rájuk kivetett válságadó terhe, de emellett komoly amortizációs költségei is voltak a cégnek.

A 2011-es itteni forgalomról szólva Dominique Ducoux elmondta, hogy növekvő vásárlószám mellett összességében 1,1 százalékkal kevesebb terméket tudtak értékesíteni, 230 milliárd forint értékben.

Ugyanakkor csoportszinten jobb évet zárt az Auchan, így 4,4 százalékos konszolidált eredményt ért el a cég, és sikerült jócskán lejjebb faragni a cég adósságállományából, így a Standard & Poor's rövid távú, A1 besorolásba vette a céget.

Behajtási engedélyre vár az Auchan
Cora
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.