A tőzsdét vette célba Schobert Norbi

A tervek szerint ősszel a tőzsdére kerül Schobert Norbert vállalkozása, a Norbi Update. A lépés célja, hogy a további terjeszkedéshez forrást szerezzen a társaság.

A tervek szerint ősszel a tőzsdére kerül Schobert Norbert vállalkozása, a Norbi Update. A lépés célja, hogy a további terjeszkedéshez forrást szerezzen a társaság – írja a Bors online.

A tervek szerint azonban a fitnessguru nem kíván megvállni a többségi tulajdontól, így a nyáron tízéves vállalat 49 százalékát kínálná fel megvételre. – A Norbi Update most nyáron lesz tízéves, ez is közrejátszott a döntésemben. Nem beszélve arról, hogy tőkét szeretnék bevonni a további fejlesztések érdekében. Én ugyanis nem vagyok milliárdos, noha a cég sokat ér – mondta Schobert Norbert. 

A cég tulajdonosa elmondta, hogy legnagyobb hazai tőzsdei szakértő cégét kérte fel a folyamat lebonyolítására. A lépés elengedhetetlen a fejlődés miatt – magyarázta. További külföldi terjeszkedést szeretnének többi között, hiszen Szlovákiában már jelen vannak. 

A társaság árbevétele kétségtelen látványosan növekedett az elmúlt évben. A mérlegbeszámolója szerint a 2010. évi 134 millió forinttal szemben 2011-ben már 478 millió forint forgalmat hoztak össze. A mérleg szerinti eredmény ugyanakkor a korábbi 1,9 millió forinttal szemben 1,9 millió forint veszteségre "változott". Ugyanakkor ez a kifizetett osztalékkal magyarázható, mert a cég adózott eredménye 4,7 millió forintra rúgott. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.