Az ipari fogyasztókat sújtja a lakossági rezsicsökkentés

A lakossági áramárak januári csökkentése és más kormányzati lépések összesen több tízmilliárdos többletterhet rónak a lakosságon kívüli fogyasztókra - közölte a Magyar Energiakereskedők Szövetsége.

Az energiaárak mesterséges eltérítése a piaci, vagyis költségalapú számításoktól komoly versenyképességi áldozatokkal jár a gazdaság számára - vélekedik Magyar Energiakereskedők Szövetsége (MEKSZ).

Csak a háztartási áramárak 10 százalékos csökkentése több tízmilliárd forintos többletterhet jelent a versenypiac - vagyis a termelő, munkahelyteremtő, nagy adófizető energiafogyasztók -, a magyarországi vállalkozások számára - mondja közleményükben Turai József, a szervezet elnöke. A kilátásba helyezett további "rezsicsökkentés" ezeknek a terheknek a növekedésével jár majd, felemésztve a magyar gazdaságban képződő, egyébként beruházásokra, fejlesztésekre, munkahelyteremtésre fordítható jövedelem jelentős részét.

Egyetértünk azzal, hogy - egyebek mellett az alacsony bérek miatt - sok háztartásban napi szintű gondot jelent a megélhetés, a lakhatási költségek kifizetése, és az ilyen családok támogatása fontos - jelzi Turai József. A MEKSZ ugyanakkor azt javasolja, hogy az üzemanyagok, vagy például a cukor, a kenyér, a tej és más alapvető termékkel azonos módon a villamos energia és a földgáz árát is piaci alapon kellene meghatározni. A rászoruló fogyasztók támogatását pedig célszerű lenne inkább szociális alapon megoldani, ahogyan arra korábban a földgázpiacon már volt kísérlet.

A háztartási rezsicsökkentéssel összefüggésben a MEKSZ szakértői emlékeztetnek, a háztartási fogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatókat tavaly év végén mentesítették a megújuló források kötelező átvételétől. Ez mintegy 13-14 milliárd forintnyi többletköltséget jelent a versenypiac számára. A tarifarendszer átalakítása során ugyanakkor a lakossági elosztási díjak mérséklésével párhuzamosan számottevően, 10-30 százalékkal, összességében több mint 13 milliárd forinttal nőtt a versenypiaci fogyasztók rendszerhasználati díja - jelzi a szövetség elnöke. A legnagyobb mértékben a középfeszültségen vételező vállalkozások terhei növekedtek.

A vállalati áramárak tíz évvel ezelőtti liberalizációja évi több tízmilliárdos költségcsökkenést eredményezett a céges fogyasztók számára. Minden ebbe való beavatkozás rontja a magyar vállalkozói szektor esélyeit- szögezik le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.