A Tesco is beválthatja az Erzsébet-utalványt

A nemzetközi áruházláncok közül elsőként a Tesco 176 hiper- és szupermarketében fizethetünk Erzsébet-utalvánnyal, így akár heti több millió Tesco-vásárló számára nyílhat meg ez a lehetőség.

Sikeresen zárultak – a kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal egyetértésben – a forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat és a Tesco tárgyalásai az Erzsébet-utalvány elfogadásának feltételeiről, így április 15-től ezzel a fizetőeszközzel is rendezhetjük vásárlásunk ellenértékét az áruházlánc 176 hiper- és szupermarketében – írja közleményében a lánc.

A megállapodás hozzájárul a kibocsátó azon törekvéséhez, hogy bővítse az országos elfogadóhelyi lefedettséget. A Tesco az első olyan nemzetközi áruházlánc, amelynek üzleteiben fizethetnek Erzsébet-utalvánnyal a vásárlók. Az utalvány kizárólag fogyasztásra kész étel vásárlására használható fel.

Emlékezetes, hogy a NÜSZ a nagy láncokkal húzta-halasztotta a megállapodást, információink szerint a hipermarketek számára gazdaságtalanul magas jutalékot állapított meg. Áttörést az hoztatott az ügyben, hogy februárban az EU is vizsgálni kezdte, miszerint az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban érvényesül-e a szolgáltatásnyújtás teljes szabadságának uniós követelménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.