Megtudtuk: a Robin Hood lesz a harmadik adókulcs

Értesüléseink szerint végül 11 százalékos lesz a Robin Hood-adó, szemben az eddig ismert 16 százalékkal, vagyis az energiaszolgáltatók szempontjából kedvezőbben alakul az adóteher. A harmadik társasági adókulcs alatt ezt értette Matolcsy György.

Sikerült meglepnie hallgatóságát Matolcsy Györgynek, amikor mai tájékoztatóján bejelentette, egy harmadik, 30 százalékos társasági adókulcsot is bevezet a már meglévő 10 és 19 százalék mellé a kormány. A nemzetgazdasági miniszter utalt rá, hogy a Széll Kálmán Terv tartalmazza ezt a javaslatot, az újságírók mégis meglepődtek a bejelentés hallatán.

A nemzetgazdasági miniszter azt viszont elfelejtette bejelenteni, hogy ez a harmadik adókulcs valójában az eddig az energiaszolgáltatókra, a jövő évtől viszont a közműcégekre is kivetni tervezett Robin Hood-adót jelenti. A Széll Kálmán Terv annyiban félrevezető, hogy abban 16 százalékos adóról írnak (a jelenlegi 8 százalékról emelnék az adó mértékét).

Úgy tudjuk azonban, hogy a kormány végül 11 százalékos adóban állapodott meg. Ez pedig a 19 százalékos társasági adóra rakódva – bár a kétféle adó alapja nem teljesen egyezik meg – de kiadja a miniszter által említett 30 százalékot.

A szakértők a tájékoztatón elhangzottak alapján arra hívták fel a figyelmet, hogy míg korábban a kormány a közműdíjak egységesítését, illetve csökkentését ígérte, az adók bevezetésével ezzel ellenkező irányt vesz.

Elhűlve értesült lapunktól Vámosi-Nagy Szabolcs a kormány azon tervéről, hogy nem lenne felső határa a pénzügyi tranzakciós adónak, vagy ahogy a kormány nevezi, illetéknek. Az adószakértő szerint ezzel a magyar kormány azt kockáztatja, hogy a pénzügyi befektetők kerülni fogják Magyarországot. Ezzel a döntéssel szerinte búcsút lehet inteni azoknak az álmoknak, hogy Budapest legyen a régió pénzügyi központja.

A szakember a közműcégekhez hasonlóan itt is azt gondolja, hogy a banki szolgáltatások drágulásához vezet a közteher bevezetése, ami épp ellentétes a hitelezés felpörgetéséről szóló eddigi kormányzati ígéretekkel.

Matolcsy György, Giró-Szász András
Matolcsy György, Giró-Szász András
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.