A NAV még nem döntött az áfalevonásokról

A jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében alakítja majd ki álláspontját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a vitatott áfalevonásokról.

A NAV közölte pénteken, hogy az Európai Bíróság kimondta: az áfalevonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt. Az Európai Unió bírói testülete egyesített magyar ügyekben hozta ezt az ítéletet csütörtökön Luxembourgban.

A NAV pénteki közlése szerint, ha egy EU-tagállam nemzeti bíróságának kételyei vannak egy uniós jogszabály értelmezését vagy alkalmazandóságát illetően, tanácsot kérhet az Európai Bíróságtól. Ezt a jogértelmező állásfoglalást előzetes döntéshozatalnak nevezik. Ugyanakkor az előterjesztés alapjául szolgáló jogvitát végül a nemzeti bíróság döntésének kell lezárnia.

Ebben az esetben is ez történt, vagyis az Európai Bíróság a nemzeti bíróság által feltett kérdésre adott választ, és nem hozott döntést a konkrét ügyekben – tájékoztatott a NAV.

Az adóhatóságnak csak a konkrét ügyeket lezáró jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében és birtokában áll módjában álláspontot kialakítani a témában – fogalmaznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.