A mostani MVM-vezér és Kocsisék kapcsolatai

A Magyar Villamos Művek (MVM) korábbi bűncselekmény-gyanús évei alatt az MVM-et jelenleg irányító Baji Csaba családi cége rendszeresen pénzt kapott az MVM-től és az akkori panamákban érintett spanyol Puerto 2006. s.l.-től - állítja az atlatszo.hu. A Puerto a hűtlen kezeléssel gyanúsított egykori MVM-vezér, Kocsis István akkori tanácsadójához, a szintén gyanúsított Szász Andráshoz köthető.

Baji Csaba, az állami áramholding jelenlegi elnök-vezérigazgatója családi cége, a B. Cs. Kontroll Zrt. 2007 és 2010 között szerződéses kapcsolatban állt az MVM akkori panamagyanús ügyeiben érintett spanyol Puerto 2006 s.l.-lel - állítja az atlatszo.hu. Ennek bizonyítékául mellékeli a két cég között köttetett szerződés állítólagos másolatát is, de a forrást nem jelöli meg. Az internetoldal tudni véli, hogy a B. Cs. Kontroll - jelenlegi nevén S.Cont. - így folyamatosan meghatározott megbízási díjhoz jutott.

Megkérdeztük az MVM-et a portál állításai kapcsán, de eddig nem nyilatkozott lapunknak.

Arról azonban, hogy Baji Csaba családi cége akkoriban közvetlenül is tanácsadói kapcsolatban állt az MVM-mel, az internetoldal adatigénylése nyomán maga az állami áramholding adott számukra tájékoztatást. A szintén leközölt másolatok szerint a 2006-os szerződést az MVM részéről Kocsis István, a B. Cs. Kontroll oldaláról későbbi utódja, Baji Csaba írta alá. A szerződéses díjat az MVM kitakarta, ami miatt a lap bírósághoz fordult.

Az elmúlt három év során kiszivárgott vizsgálati anyagok szerint abban az időszakban, amikor Kocsis István irányította az állami áramcsoportot, a Puerto s.l. 459 ezer eurót - 130 millió forintot - kapott a spanyol Unión Fenosa nevű energiacéggel kapcsolatos tanácsadásért. A fellelhető papírok szerint a Puerto nem teljesített és nem is fizetett vissza semmit. Így az összeget az MVM később leírta.

A korábbi kutatások szerint a Puerto - számos más, ebben az időszakban összességében több milliárdos kifizetésben részesülő, nem teljesítő, a milliárdokat vissza nem utaló céghez hasonlóan - Szász Andráshoz köthető, aki akkor Kocsis István MVM-beli tanácsadója volt. Kocsis Istvánt a szóban forgó ügyek kapcsán a rendőrség hűtlen kezeléssel, míg Szász Andrást bűnsegédlettel gyanúsította meg.

A titkosszolgálati kapcsolatokkal összefüggésbe hozott Szász András neve az elmúlt évtizedek számos, állami pénzek elillanását hozó botránygyanús ügyletéből emlékezetes. Az MVM-es panamák egyik érintettje nemrég lapunknak úgy emlékezett a szóban forgó időszakra, hogy a megcélzott országokban Szász András feladata volt az ott tervezett MVM-beruházás sikerességének helyszíni "előkészítése".

Baji Csaba, aki a Fidesz gazdasági hátországának egyik központjaként számon tartott szolnoki körhöz köthető, a Fidesz által megnyert választások után került az MVM élére. Azt megelőzően az energiakereskedelemmel foglalkozó E.OS elnöke volt, amely társaság hol egy offshore-jellegű cég, hol a Fidesz-hátország meghatározó alakjaként számon tartott szolnoki Nyerges Zsolt áttételes tulajdonában állt.

Az MVM-leány Mavir központja. Régi-új emberek veszik át az irányítást
Az MVM-leány Mavir központja. Régi-új emberek veszik át az irányítást
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.