A Magosz újabb feljelentést tett Benedek Fülöp ellen

Okirathamisítás miatt büntető feljelentést tett kedden Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. leköszönő vezérigazgató-helyettese ellen a Magosz; követelik a nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt vezető azonnali leváltását a pénzügyminisztertől.

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette: Benedek Fülöp 2008. február 28-án azzal követett el bűncselekményt, hogy Gráf József agrárminiszter egyetértő nyilatkozata nélkül, jogosulatlanul adott meghatalmazást egy vadásztársaság alakulóülésére a Dél-Alföldi Erdészeti Zrt. nevében.

"Minden ügyben meg fogjuk tenni a feljelentést, minden ügyben elszámoltatást fogunk kezdeményezni" - jelentette ki Budai Gyula. A Magosz vezetője szerint Benedek Fülöp célja a helyi földtulajdonosokat kiszorítása volt a vadásztársaságból, amelybe a "kormányközeli holdudvarhoz tartozó" baráti kört akarták bevinni.

A földtulajdonosok azonban nem nyugodtak bele ebbe, és keresetükre a Békés Megyei Bíróság 2009. március 23-án jogerős ítéletben nyilvánította érvénytelennek az alakulóülés jegyzőkönyvét - fűzte hozzá.

Budai Gyula kiemelte: az ügyben a vagyonkezelő belső utasítása alapján sem állapítható meg Benedek Fülöp jogosultsága. Az MNV ugyanis időközben rájött, hogy Benedek Fülöp jogosulatlanul járt el, hiszen 2008. április 3-án Tátrai Miklós, a vagyonkezelő vezérigazgatója visszavonta az vadásztársaságnak adott meghatalmazást, és egy másik állami cégnek adott lehetőséget, hogy képviselje az államot a vadásztársaság alakuló ülésén - húzta alá a Magosz szövetségi igazgatója.

Hozzátette: a hatályos jogszabályok szerint a büntető eljárás alatt álló Benedek Fülöptől már vissza kellett volna vonni fegyvertartási engedélyét, azonban ez még nem történt meg, hiszen ő még továbbra is vadászatokra jár. A Magosz szövetségi igazgatója aláhúzta "ameddig Benedek Fülöpöt el nem távolítják, addig mindig elő fogunk venni egy ilyen ügyet, mert még mindig van belőle."

A Heves Megyei Bíróság december elején nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Benedek Fülöpöt hivatali visszaélésért egy pákozdi földügylet miatt.

Oszkó Péter pénzügyminiszter december 3-án fogadta el Benedek Fülöp lemondását. A tárca vezetője az aznapi sajtótájékoztatón azt mondta: a vezérigazgató-helyettesnek nem jár végkielégítés. A Fidesz ugyanakkor később "pofátlanságnak és elfogadhatatlannak" nevezte, hogy "a börtönbüntetés miatt távozó" Benedek Fülöp mégis ötmillió forintos végkielégítést kap a társaságtól.

A nemzeti vagyonkezelő tájékoztatása szerint Benedek Fülöp nem kap végkielégítést, hanem a munka törvénykönyvében megszabott díjazással távozik. Szabadságmegváltás címén 41 napra 2 millió 73 ezer forint jár Benedek Fülöpnek, a január 1-től február 14-ig tartó felmondási időre pedig 2 millió 700 ezer forint, kerekítve tehát összesen 4,8 millió forint illeti meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.