A Lukoilt nem érdekli a Mol megvétele

Az orosz Lukoil olajtársaság szívesen vásárolna megfelelő áron finomító kapacitást Európában, de nincs semmilyen terve ajánlatot tenni sem a Molra, sem litvániai kapacitásra, mondta a cég vezérigazgatója, Leonyid Fedun egy befektetőknek rendezett tájékoztatón New Yorkban.

Korábban, egy washingtoni elemző intézet hétfőn ismertetett véleménye alapján, olyan elképzelések keltek lábra a piacon, hogy az orosz Surgutneftegas olajtársaság esetleg eladná a Lukoilnak vagy a  Gazpromnak az osztrák OMV-tól múlt héten 1,4 milliárd euróért  szerzett, 21,2 százalékos Mol-részesedését vagy legalább annak egy részét, a lengyel Rzeczpospolita című lap pedig kedden azt írta, hogy a Lukoil és az orosz állami Transneft vezetéküzemeltető részt  szeretne vásárolni a litván Mazeikiu Nafta olajfinomítóból, amelynek  többsége a PKN Orlen lengyel olajtársaságé.
A Lukoil New York-i tájékoztatójáról a Bloomberg ügynökség számolt be.

A második számú orosz olajtársaság - a magánkézben lévők közül a  legnagyobb -, a Lukoil 1,62 milliárd dolláros veszteséget jelentett  a tavalyi utolsó negyedévről az egy évvel korábbi, 3,21 milliárdos  adózott eredmény helyett, az alacsonyabb olajárakkal, a magas  adókkal és a valutaárfolyam-változásokkal indokolva a visszaesést. A  bevétel 26 százalékkal 18,4 milliárd dollárra csökkent, jóllehet a  cég kőolajtermelése gyakorlatilag változatlan maradt.
Erre tekintettel a cég idén 6 milliárd dollárra csökkenti  beruházási költekezését a tavalyi több mint 10 milliárd dollárról, mondta Fedun New Yorkban.

A világ bizonyított olajtartalékának 1,3 százalékát birtokló, a világtermelés 2,3 százalékát adó Lukoil 20 százaléka az amerikai ConocoPhillips olajtársaságé.

Az orosz cégnek Oroszországon kívül Ukrajnában, Bulgáriában és Romániában vannak finomítói, értékesítési hálózata pedig 24  országban működik 6090 benzinkúttal, az Egyesült Államokban,  Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Grúziában, Moldovában,  Ukrajnában, Bulgáriában, Magyarországon, Finnországban,  Észtországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban,  Szerbiában, Montenegróban, Romániában, Macedóniában, Cipruson,  Törökországban, Belgiumban, Luxemburgban, Csehországban és  Szlovákiában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.