A korábban jelzettnél később lesz végső döntés a Nabuccóról

A Nabucco konzorcium csak 2010 utolsó negyedében vár végső döntést a gázvezeték-projektet illetően, a korábban jelzettnél jóval később - közölte a konzorcium szóvivője kedden egy közleményben, amelyet a Reuters idézett.

A konzorcium korábban azt közölte, hogy a végső döntés a beruházásról 2010 elején születik meg. 2010 negyedik negyede az az időkeret, amelyben az összes részvényessel megegyeztek novemberben - írta az elektronikus úton kiadott közleményben Christian Dolezal, hozzátéve, hogy a vezeték építése 2011-ben el kell kezdődjön, a korábbi menetrendhez képest változatlanul.

A Déli Áramlat orosz gázvezeték-projekt minden bizonnyal több éves lemaradásban van a Nabuccóhoz képest - mondta Bayer Mihály utazó nagykövet a múlt csütörtökön az MTI-nek, washingtoni megbeszélései végén.

A Nabucco-nagykövet - aki ötödször járt e minőségében az amerikai fővárosban - kifejtette: az ilyen több országon áthaladó projekteket politikailag is elő kell készíteni, pénzügyi, jogi és biztonsági kérdésekről kell dönteni, az 50-70 éves tervezett működéshez kormányzati garanciákra, környezeti és egyéb hatástanulmányokra van szükség.

Egy ilyen ipari projekt előkészítési folyamata évekbe telik, és a Déli Áramlatnak még a megvalósíthatósági tanulmánya sem készült el, "néhány évvel a Nabucco most biztos előbbre tart" - vélekedett. A nagykövet tájékoztatása szerint 2009 a Nabucco előkészítésének kifejezetten sikeres éve volt, utalt arra, hogy a partnerek értékelése szerint a januári budapesti Nabucco-csúcs fordulópontot jelentett.

Elmondta azt is, hogy a gázvezeték előkészítésének feladatai egyre inkább áttevődnek a konzorciumra, nagy ütemben folyik a tervezés, rövidesen elkezdődik környezetvédelmi hatástanulmány egyeztetése, ami másfél éven belül az építési engedély megadásához vezethet.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.