A Kommerszant szerint a Russznyeft kibékült a Mollal és fizet

A Russneft (Russznyeft) kibékült a Mollal, amely partnere a Zapadno-Malobalikszkoje lelőhely kitermelésében, s megígérte, hogy kifizeti a 6,3 milliárd rubeles tartozását

A Russneft lelőhelyben való részére változatlanul igényt tart az állami Rosneft (Rosznyeft) társaság - jelentette a Kommerszant című orosz gazdasági lap csütörtökön. A lap értesülése szerint békés megállapodás született, amelyet szerdán jóváhagyott az illetékes orosz gazdasági bíróság. Eszerint a Russneft a Zapadno-Malobalikszkoje társaság (ZMB) követelését teljesítve kifizeti a 6,3 milliárd rubeles adósságot, amely egy 2007. december 24-én kelt adásvételi szerződés keretében keletkezett. A ZMB eredetileg 6,59 milliárdot követelt.

Ez már a második bírósági kísérlet volt az adósság behajtására: korábban maga a Mol fordult 2008-ban bírósághoz azzal, hogy az nyilvánítsa semmisnek a ZMB és a Russneft között létrejött szerződést. A Mol azonban elvesztette a pert, s a döntést nem fellebbezte meg, hanem a ZMB kezdett pereskedni a Russnefttel.

A ZMB-t eredetileg a Mol a Yukos-szal (Jukosz) hozta létre 2003-ban, de az utóbbi 2005-ben eladta részét a Russneftnek. A Russneft adatai szerint a lelőhely tartalékai mintegy 25 millió tonna kőolajra tehetők, a kitermelés jelenleg évi 2 millió tonna.
A Kommerszant emlékeztetett rá, hogy a malobalikszkojei partnerek a per ellenére kénytelenek együttműködni koncessziójuk megvédése érdekében. Az illetékes főhatóság számára ugyanis a nyáron egy szabálysértés folytán mód nyílt a koncesszió megvonására. A szabálysértés abban áll, hogy a kitermelők kötelesek hasznosítani az olajjal együtt felhozott gáz legalább 98 százalékát, ez azonban a lelőhelyen nem történik meg, mivel az egyetlen alkalmas vezeték a Rosneft tulajdonában áll, az azonban nem kíván gázt átvenni.

A kiutat a ZMB egy gázturbinákkal áramot termelő üzem építésében találta meg, ennek az idei év végéig fel kell épülnie. Az építkezés megkezdéséhez a ZMB igazgató tanácsának jóváhagyására volt szükség, de a Russneft hiába próbálta többször is összehívni a testületet, a Mol által jelölt tagok nem jelentek meg. Végül augusztus 6-án sikerült megállapodásra jutni, de a Russneft hangsúlyozza, hogy nincs összefüggés e döntés és a békés megegyezés között - írta az orosz lap.

A Kommerszant ugyanakkor hozzátette: a Russneft részére változatlanul igényt tart az állami Rosneft. Az utóbbi Samaraneft (Szamaranyeft) nevű leányvállalata a Yukos volt hitelezőjeként - amelynek követeléseit a csődeljárás során nem elégítették ki - követeli a Russneft Malobalikszkojében lévő részének elkobzását a maga számára. A Samaraneft többek között azzal érvel, hogy a Yukos a részt 2005-ben adta el a ZMB-nek, amikor már nem rendelkezhetett volna vagyonával. A Samaraneft követelése 5,04 milliárd rubel, a Russneft Malobalikszkoje-részének névértéke 737,6 millió rubel, de tényleges értékét szakértők mintegy 19-22 milliárd rubelre becsülik a piaci konjunktúra alapján.

A gazdasági bíróság be is fagyasztotta a Russneft jogait e résztulajdonra, és április 23-i döntésével eleget tett a Samaraneft követelésének. Később azonban egy fellebbviteli gazdasági bíróság felülvizsgálta a döntést azzal az indokkal, hogy az eljárásba nem vonták be azokat az offshore cégeket, amelyek útján a Russneft a részesedéshez jutott. Az ügy tárgyalását a fellebbviteli bíróság december 15-re tűzte ki.

A lap szakértőket idézve azt írta: nem lehet előre megjósolni, mire jut majd decemberben a fellebbviteli bíróság, annyi azonban bizonyos, hogy a tapasztalatok szerint az offshore cégek bevonása igen hosszúra nyújtja az eljárást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.