A kínai Geely veszi meg a Volvót

Még a kínai holdújév előtt aláírják a Volvo személyautó-gyártó ágának eladásáról szóló szerződést: a jelenleg Ford tulajdonú svéd márkát a kínai Geely vásárolja meg.

A Ford és a Zhejiang Geely Holding Group ma elvi megállapodást kötött a Volvo értékesítéséről, és az ügyletet érintő valamennyi fontosabb kérdésben megegyeztek. A Ford és a Geely tájékoztatása szerint a szerződés megkötése 2010. első negyedévében, február utolsó hetében várható. A kínai Zheijang Geely a második legnagyobb önálló kínai autógyártó csoport, melynek üzemében idén háromszázezer autó készült. 

A kínai cég 73 százalékos tulajdonosa és elnöke Li Shufu megerősítette, hogy megmarad önálló prémiummárkának a Volvo, vagyis csak tulajdonost cserélnek, de nem arculatot. A Volvo 2008-ban 178 ezer, a Geely 214 ezer autót gyártott, ami a svédek esetében 15 százalékos visszaesést jelent egy év alatt, miközben évi háromszázezres kapacitású kínai cég termelése stagnál.

A kínaiak tőkéje segítheti a Geely és a Volvo márka globális értékesítési hálózatának kiépítését, de különösen a kínai cég európai terjeszkedését. A Ford a jövőben is több területen együtt kíván működni a Volvóval, tulajdonosi hányadot azonban nem tart meg a vállalatban, az eladási árat saját fejlesztéseire fordítja.

A Ford 1999-ben 50 milliárd svéd koronáért (6,45 milliárd dollár) vette meg a Volvo személyautógyártó ágazatát, a göteborgi központú cégnél 2006-ban még 25 ezren dolgoztak, ám a veszteségek csökkentésére tavaly hatezer fős leépítésbe kezdtek. A Volvo piaci értékét 20-25 milliárd svéd koronára (2,5-3,16 milliárd dollárra) tartják.

 

A Volvo megvételével a Geely belépett az európai piacra
Volvo's new XC70 car is on display during the first media day of the 77th Geneva car show at the Palexpo in Geneva March 6, 2007. REUTERS/Denis Balibouse (SWITZERLAND)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.