Ebből még botrány lehet: a kettes terminálról repül a Ryanair

Megállapodhatott a Budapest Airport és a Ryanair, mert ma este már a kettes terminálról hirdeti járatait. Ők is adóforintokból reptetnek olcsón?

A drágább kettes terminált használja Budapesten a Ryanair, amely a tegnapi sajtónyilatkozatok szerint még meg sem állapodott mindenben a Budapest Airporttal, és az illetékes magyar hatóságokkal. Könnyen lehet azonban, hogy már változott a helyzet, mert a cég az új járatait már a kettes terminálról hirdeti, mint azt a képernyő-fotónkon is látni lehet.

Már a 2-es terminálról hirdeti az indulást a Ryanair

Ez viszont több kérdést vet fel: milyen megállapodást kötött a Budapest Aiport az ír fapados céggel, amely iparági információk szerint még nagyobb kedvezményt próbált kicsikarni, mint amilyet a repülőtéren érvényben lévő, új légijáratok ösztönzésére létrejött, minden légitársaság által igénybe vehető sávos kedvezményrendszer kínál?

Mindezt ráadásul az egyes terminál olcsóbb áraiból kérte, tehát jogosan merül fel a kérdés: milyen kedvezményekért cserébe vállalta a Ryanair, hogy a drágább kettesről üzemelteti a járatait? Adott-e külön kedvezményt a repülőtér? Megkeresésünkre a Budapest Airport képviselői nem kívántak reagálni. 

Válasz lehet persze az is, hogy az egyesre nem kaptak volna engedélyt. A légitársaság költségcsökkentést mindennél fontosabbnak tartó vezetője azonban eddig ilyen okok miatt még sosem vállalta be a magasabb reptéri költségeket.

Felmerül tehát a kérdés: kap-e a légitársaság valamilyen egyéb forrásból kedvezményt vagy támogatást járatai indításához? Korábban, a cég visszatérését bejelentő sajtótájékoztatón Bánki Erik, a parlament illetékes bizottságának elnöke azt mondta: a kormány adózási ügyben is segítette a Budapest Airportot, hogy minél több járat jöjjön Budapestre. Az MTI kérdésére a sajtótájékoztatót követően közölte: az önkormányzatoknak fizetendő iparűzési adóból – egyedi elbírálással – 4 millió euró kedvezményt kapott a repülőtér-üzemeltető társaság. 

Ha ezért cserébe a Ryanair olyan engedményeket kapna a reptértől, amelyet más légitársaságoknak nem nyújtanak, az komoly versenyjogi kérdéseket vet fel, nemkülönben, felmerül a tiltott állami támogatások problematikája is, amely végül a Malév csődjét okozta. Információink szerint a céget a Magyar Turizmus Zrt. légimarketing-alapjával is segítik. Iparági körökben hárommilliárdos információ forog, ám ezt egyelőre sehonnan sem tudtuk megerősíttetni vagy cáfolni.

Mindez pedig azért érdekes, mert a Ryanair Magyarországról dömpingáron kínálja a jegyeket: 10 és 30 euró közötti áron. (A reptéri illeték mintegy nyolcezer forintot tesz ki utasonként, tehát a sok akciós jegyen csak bukik a társaság.)

A légimarketing-alap alapvetően azért jött létre, hogy a járatokkal a külföldi turisták Magyarországra jövetelét ösztönözze. Megnéztük azonban a Nagy-Britanniából érvényes akciós árakat, onnan 25-35 font, azaz 8-12 ezer forint az indulóár. Mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy a Ryanair az olcsó áraival a magyar utasokat kívánja megfogni. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.