A jegybankokra figyelnek a befektetők

Március első hetén a jegybankokra figyel a pénzvilág – míg itthon Matolcsy György tűnik fel új szerepben, addig a lengyel, a brit és a japán kamatdöntés lesz irányadó a hét második felében.

Miközben hétfőn itthon Matolcsy György beül a jegybankelnöki székbe, eddigi kollégái Brüsszelben egyeztetnek. Hétfőn az eurózóna pénzügyminiszeterei elsősorban a Ciprusnak nyújtandó hitelről tárgyalnak, de napirenden lesznek az olasz belpolitikai bizonytalanság piaci hatásai, és egyeztetnek arról is, az Európai Központi Bank milyen feltételekkel nyújthat majd segítséget egy pénzintézetnek.

Kedden a tanács kiegészül a többi uniós állam pénzügyminiszterével, a fő téma pedig az európai bankároknak kifizetett bónuszok lesznek. Az Európai Parlament és a tagállamokat képviselő Írország szerdán egyezett meg abban, hogy az európai bankoknál dolgozók extra juttatásait az alapfizetés kétszeresében maximalizálják. A leginkább érintett briteknél az egyezség kiverte a biztosítékot, így várhatóan komoly vita lesz a kérdésben.

A kormányátalakítást nem számítva magyar szempontból azonban inkább a hét második fele lesz érdekes: egymást érik a régió és a nemzetközi piacok számára egyaránt fontos események. Bemelegítésnek szerdán ülésezik az eddig zsinórban négyszer kamatot csökkentő lengyel jegybank. Immáron csak a piaci elemzők egy kisebb része voksol arra, hogy tovább csökken a most 3,75 százalékos lengyel alapkamat. Ezt azzal indokolják, hogy a negyedik negyedéves lengyel GDP-adat a vártnál kisebb lassulást mutatott, illetve a legutóbbi, februári kamatdöntésről szóló közleményből már kimaradt a további monetáris lazításra vonatkozó utalás.

Csütörtökön a brit és a japán jegybank, valamint az Európai Központi Bank (EKB) tart kamatdöntő ülést, a Reuters által megkérdezett elemzők zöme azonban arra számít, hogy egyik intézményben sem nyúlnak az irányadó rátához. Tokióban a jegybank élére frissen kinevezett új elnök, Kuroda Haruhiko egyelőre nem bocsátkozik számottevő piaci manőverekbe, és elemzői vélekedések zöme - így a CIB előrejelzése szerint is - az EKB sem nyúl majd az alapkamathoz, illetve egyéb eszközökhöz, dacára, hogy a vártnál harmatosabbra sikeredett az eurózónában a negyedik negyedévi GDP-adat.

Az EKB ugyanis arra számít, hogy az év második felétől monetáris lazítás nélkül is élénkülhet a régió gazdasága. Nem így a britek, ahol a monetáris tanács ugyan egyelőre nem vág az alapkamaton, ám megfigyelők szerint csak azért, hogy lélekben felkészítse a piacokat az erősödő infláció ellenére is várható monetáris lazításra. Ugyanakkor a brit jegybank ülése ígérkezik a legérdekesebbnek, miután az elemzők egy része elképzelhetőnek látja, hogy a tanácsa már most 375 milliárd fontról 400 milliárdra emelje a kötvényvásárlási program keretösszegét.

Nálunk csütörtökön teszi közzé a KSH a januári ipari termelői adatot. Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője szerint van rá esély, hogy decemberhez képest akár öt százalékkal emelkedjen a mutató, amit azzal indokol, hogy az év elején a külföldi kereslet erősödésével belehúztak az itteni autógyárak, így a Suzuki időközben visszaállt a két műszakos termelésre, illetve a Daimler is megkezdte az új CLS-széria gyártását. (Ugyanakkor tavaly januárhoz képest így is fél százalékkal csökkenhetett az ipari termelés.)

Pénteken jön a finálé: az USA-ban közzéteszik az ipari és szolgáltatóipari foglalkoztatási adatokat, míg magyar szempontból fontosabb, hogy kiderül, pontosan mitől lett a vártnál is siralmasabb a tavalyi utolsó negyedéves GDP-adat. A KSH ugyanis ekkor teszi közzé 2,7 százalékos visszaesést mutató GDP részletes bontását.

Árokszállási Zoltán szerint a negyedik negyedévben gyakorlatilag nem volt olyan ágazat, amely érdemi plusz teljesítményt tudott volna felmutatni, így az iparban a külföldi kereslet csökkenése, míg a mezőgazdaságban a nyári aszálykárok elhúzódó hatása érvényesült. Az elemző szerint legfeljebb a szolgáltatóágazatban lehetett egy-két olyan részterület, ahol pozitív volt a decemberi mérleg, ám ez kevés volt ahhoz, hogy pozitív tartományba húzza az év végi GDP adatot.

Ugyanakkor abban megegyeznek az elemzők, hogy a gyászos év végi eredmény mögött csak átmeneti hatások voltak, továbbá azóta Európa-szerte erősödött az üzleti bizalom, így van rá esély, hogy 2013 első negyedévében kedvezőbb képet mutathat a magyar gazdaság.

A hét legfontosabb nemzetközi vonatkozású eseménye az amerikai foglalkoztatási adat, amely most duplán érdekes lehet. A jegybank szerepét betöltő Fed ugyanis korábban a 6,5 százalékos munkanélküliségi ráta eléréséhez kötötte a mennyiségi lazítás felfüggesztését. Ugyan az elemzők zöme 7,9 százalékra teszi az álllástalanok arányát az ipari és szolgáltató szektorban, ugyanakkor Dunai Gábor, az OTP elemzője arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fed kommunkációjának a változásai azt mutatják, még a 6,5 százalékos küszöb elérése előtt lezárulhat program.

Maradék egy forintosokkal állnak sorban a MNB lakossági pénztáránál február végén. A bankoknak is minden fillér számít.
Budapest, 2013. február 28. Sorban állók várnak a Magyar Nemzeti Bank Kiss Ernő utcai lakossági pénztáránál, hogy beváltsák megmaradt, forgalomból kivont egy- és kétforintos pénzérméiket 2013. február 28-án. A mai nap az utolsó lehetőség az érmék visszaváltására. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.