A Hernádi-per elviheti a horvátok legjobb kártyáját

Amennyiben jogerősen megnyeri Hernádi Zsolt, a Mol első embere azt a magánvádas pert, amit múlt pénteken indított ellene a cég korábbi vezető jogtanácsosa, akkor jó eséllyel lesöprik a horvátok adu ászát az INA-ügyben.

Rendkívül jól járhat a Mol, ha megnyeri Hernádi Zsolt azt a magánvádas pert, amelyet az olajtársaság korábbi vezető jogtanácsosa, Bánhegyi Ilona indított a cég első embere ellen – írja a NAPI Gazdaság mai száma. Ennek tárgya az, hogy a Mol első emberének vesztegetési ügye miatt jelentősen csökkent a vállalat részvényeinek az értéke. A vádindítvány szerint a pótmagánvádló, tehát a Mol korábbi vezető jogtanácsosa feljelentést is tett például a Központi Nyomozó Főügyészségen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt, de panaszt nyújtott be a Legfőbb Ügyészség Kiemelt és Katonai Ügyek Főosztályára is, azonban ezeket elutasították. A pótmagánvádló ezután a vádindítványában terjesztette elő, hogy 2008 óta rendelkezik változó darabszámú Mol-részvénnyel, melynek piaci értéke 2011-ben bruttó 600 millió forint volt.

Mint Mol-részvényes, a hazai és nemzetközi sajtóból értesült arról, hogy a horvát hatóságok gyanúja szerint a vádlott 2008-ban megállapodott az akkor hivatalban lévő horvát miniszterelnökkel, hogy 10 millió euró fejében hozzásegíti a magyar vállalatot ahhoz, hogy az befolyásoló részesedést szerezzen a horvát INA olajtársaságban, illetve ahhoz is segítséget nyújt, hogy az INA veszteséges gázüzletágát a horvát állam átvegye az INA-tól. Szintén a sajtóból értesült Hernádi vádlója arról, hogy a Zágráb Megyei Bíróságon büntetőeljárás folyik a volt horvát miniszterelnök és a vádlott ellen is.

A volt jogi vezető azt sérelmezi, hogy minderről nem tájékoztatta a Mol a részvényeseket, holott a részvények árfolyamára ezek jelentős kihatással voltak. Számára ez 24 millió forint kárt okozott. Márpedig ez a vádlott magatartásával összefüggésben keletkezett. Ezen túlmenően a Mol vagyonában 5 millió euró értékcsökkenés következett be.

A múlt hét pénteki tárgyaláson Hernádi Zsolt kihallgatásával a tárgyalás már meg is kezdődött, amelyen Hernádi Zsolt, a korábbi álláspontját megerősítve, elmondta: alaptalanul vádolták meg a horvátok. Zamecsnik Péter, Hernádi ügyvédje pedig a Napi Gazdasággal azt közölte, bíznak abban, hogy megnyerik ezt a pert, és mivel Horvátországban gyakorlatilag ugyanezekben az ügyekben kezdeményezték a vizsgálatot, ezért amennyiben ez sikerül, akkor kezdeményezni fogják a nemzetközi körözés érvénytelenítését, ez ugyanis nem automatikus folyamat, de nagy valószínűséggel egy jogerős magyar bírói döntés alapján sikerülni fog.

Addig azonban nem tanácsolja Hernádi Zsoltnak, hogy elhagyja Magyarországot.

Bár a Molnak hivatalosan semmi köze a perhez, mégis óriási lehetőség a számára, hogy jól keveredjen ki a cég első számú vezetője abból az ügyből, amelybe a horvátok sodorták. A magyar bíróság döntését ugyanis valószínűleg el kell fogadnia minden uniós tagországnak, márpedig a hazánkban lefolytatott eljárások már korábban is kimondták, hogy Hernádi nem bűnös. Ráadásul ebben az ügyben még egyszer nem lehet majd Hernádit a bíróság elé citálni. Így minden adott, hogy egy kedvező ítélet esetén a horvátok egyik legfőbb fegyvere hatástalannak bizonyuljon.

Az persze más kérdés, ez mennyire hat a két cég közti tárgyalásokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.