A Dacia húzta ki a bajból a Renault-t

Az autógyártó csoport román tagjának, a Dacia autógyárnak köszönheti a francia Renault, hogy megőrizte piaci részarányát a világ személyautó- és könnyű teherjármű-piacán az első félévben.

A Renault csoport az első félévben 1 millió 107 ezer személyautót és könnyű teherjárművet adott el világszerte, 16,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel azelőtt. A társaság becslése szerint eközben a világpiac egészében is hasonló mértékben esett vissza, így a  csoport megőrizhette átlagosan 3,7 százalékos piaci részarányát ezekben a kategóriákban. Az összesítésben még nincs benne a Ladát gyártó orosz AvtoVAZ, amelynek 25 százalékát tavaly márciusban vette meg a Renault egymilliárd dollárért.

A csoport által közölt adatokból  kiderül, hogy az első félévben e két kategóriában Renault-márkákból több mint 898 ezret adtak el, 21,5 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi első félévben, a Renault-Samsung-Motors 1,4 százalékkal 54 497-re növelte  értékesítését, viszont a Dacia 153 826 járművet értékesített világszerte, 20,3 százalékkal többet a tavalyi első félévinél, miközben a román autópiac vagy a felével zuhant az első félévben az egy évvel azelőttihez képest. A Dacia a termelésének 80 százalékát exportálja.

Ennél is erőteljesebbek a júniusi számok: a Renault-márkák értékesítése a múlt hónapban már csak 7,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, de a Dacia eladásai 40,8 százalékkal haladták meg a tavaly júniusit.

Az Automobile Dacia vállalatot 1966-ban alapították a Renault segédletével. A Renault 1999. júliusban megvásárolta a román céget,  azóta másfél milliárd eurót fektetett bele, és a Dacia a legnagyobb  román exportőr lett.
A Lada-márkákból júniusban 33 940 kelt el, 46,9 százalékkal  kevesebb, mint egy évvel azelőtt, közölték a Renault-nál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.